A zarándokturisták fogadására készülnek Hargita megyében


-A A+

A Hargita megyei Mária Út fejlesztése és rehabilitációja címmel pályázott nemrégiben az Erdélyi Mária Út Egyesület azzal a céllal, hogy 2018 pünkösdjére jól kiépített, biztonsági és turisztikai szempontból is megbízható 100 kilométeres zarándokútat alakítsanak ki. A pályázati program hivatalosan hétfőn indult el, amelynek kapcsán az érintettek bemutatták az eddigi megvalósításokat.

Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke elmondta, hogy a Hargita megyei zarándokútszakasz fejlesztésére több mint 10 ezer lejt fordítottak az elmúlt hónapokban.

„Etéd és Énlaka között, valamint Farkaslakán és környékén útjelző táblákat helyzetünk el. Négy turisztikai információs táblát is elkészítettük és felszereltünk a Farkaslakához közeli Gordon-tetőn, Székelypálfalván, Oroszhegyen és Szentegyházán. Ezek a pannók a zarándokok számára fontos és érdekes információkat tartalmaznak a helyi látványosságokról, helytörténetről, valamint az adott településen fellelhető szálláshelyekről” – tájékoztatott az egyesület elnöke.  

Hargita Megye Tanácsa legutóbbi testületi ülésén további 13 000 ezer lejes támogatást szavazott meg a Mária Út fejlesztésére. Ebből az összegből még 15 információs tábla készül el, emellett a zarándokoknak hasznos tájékoztatóanyagok, oklevelek (latin nyelven), pecsétek és a zarándokútlevelek is készülnek.

Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, a Mária Út Egyesület alelnöke elmondta, hogy a ferencesek főként az útra indulókkal és a megérkező zarándokokkal tartják a kapcsolatot. Az utóbbi két-három évben ugyanis jelentősen nőtt azok száma, akik gyalog vagy biciklivel indulnak nagyobb távolágról Csíksomlyóra. Idén például több osztrák zarándokcsoportot is fogadtak, amely rávilágított arra, hogy a zarándokok fogadása körüli szervezés is fontos szempont.

Szederjesi Tamás, az egyesület udvarhelyszéki kapcsolattartója elmondta, hogy a Mária Út fejlesztésének azért is volt és lesz jelentősége, mert az még hiányos, a fakitermeléssel foglalkozók helyenként megrongálták a jelzéseket, ugyanakkor még mindig gondot okoznak a zarándokokra veszélyes pásztorkutyák. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban a pásztorok is megértően viszonyultak a helyzethez, és kezdik megérteni, hogy mindenkinek hasznos az, ha minél többen jönnek el Székelyföldre. Az idei osztrák csoportokkal kapcsolatban elmondta, hogy ők zarándoklatvezetést is kértek, illetve jól felszerelt, kényelmes szálláshelyet igényeltek, tehát ebben is jó turisztikai lehetőség rejlik.

Barabás Csaba, a megyei tanács kabinetvezetője – akitől a 100 kilométeres szakasz kiépítésének ötlete is származik – saját tapasztalatait, amelyet a spanyolországi El Caminon járva szerzett, ültetné át a Hargita megyei zarándokút-hálózatba. Mint mondta, a jövő évi csíksomlyói pünkösdi búcsú előtt a Tedd meg az utolsó 100 kilométert gyalog!  szlogennel a Parajd és Csíksomlyó közötti szakaszt népszerűsítenék, amely tavaszra teljesen elkészülne. A Gyergyószentmiklós és Tusnádfürdő felé is fejlesztenék a következő időszakban a Mária Utat.

A 100 kilométeres útvonal mentén található települések vezetőivel már felvették a kapcsolatot, nekik november végéig kell összeállítaniuk azt a listát, amely tartalmazza, hogy hol, milyen és hány szálláshely található. Barabás Csaba szerint erre is fel kell készülniük a településeknek, mert Parajdon ezzel nem lesz gond, de Oroszhegyen vagy Zetelakán már nem tudnának száznál több turistát elszállásolni.

Az utolsó 100 kilométert egyébként négy-öt nap alatt lehet megtenni, de a végső cél az lenne, hogy ne csak a búcsút megelőző héten érkezzen sok zarándok Hargita megyébe, hanem az egész nyarat felpezsdítsék. 








EZT OLVASTA MÁR?

X