Iskolai foglalkozások indulnak Erdély-szerte a párkapcsolaton belüli erőszakról


-A A+

Középiskolásokkal szembesíti a párkapcsolaton belüli és a nők elleni erőszak veszélyeit a csíkszeredai Áradat Egyesület és az RMDSZ Nőszervezetének közös iskolai tájékoztató programja. A tavaly nagy sikert aratott tájékoztató idén is hasonló forgatókönyv szerint zajlik: 22 szakember tart rendhagyó osztályfőnöki órát a témáról hét megye több mint 3000 diákja számára – derül ki az RMDSZ hétfői hírleveléből. 

A Nőszervezet Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalmának (NEEEM) egyik központi eleme a mentalitásváltás, ezért tartja fontosnak a szervezet, hogy középiskolásokat is bevonjanak a programba, hogy már fiatalkorban elkezdjenek beszélni a témáról, annak súlyos voltáról, hiszen ez nem lehet magánügy.

„Azt tanultam a mai órán, hogy nem a bántalmazással kell megoldani a problémákat. A szervezőknek azt üzenem, folytassák ezt a programot, mert remélhetőleg sok gyermeken és felnőttön segít” – mondta el tapasztalatait a program egyik tavalyi résztvevője. Az idei tájékoztatók során Kolozs, Bihar, Szatmár, Szilágy, Maros, Hargita és Kovászna megyei diákok szerezhetnek hasonló tapasztalatokat.

„Az Áradat Egyesület szakemberei Erdély szinten Az élet ERŐszakos oldala nevű oktatóprogram törzsanyagának kidolgozásáért és továbbfejlesztéséért, valamint a szakmai koordinációért felelnek idén is. Bízunk abban, a tavalyi sikerekre és visszajelzésekre alapozva, hogy az órák után a diákok felismerik és tudatosítják, miként lehet elkerülni, megelőzni az erőszakos kapcsolatokat, illetve hogyan lehet ezekből kimenekülni. Ugyanakkor megértik, miért fontosak a segítő kortársak, megtudják, melyek az erre vonatkozó törvények, melyek a jogaik, illetve azt, hogy a meglévő segítő-támogató szolgálatok hol, mikor és hogyan érhetőek el számukra is” – mondta el a tájékoztatókról Simó Irma, az Áradat Egyesület szakmai vezetője.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ Nőszervezetének ügyvezető elnöke szerint az erdélyi magyar társadalom egy részében mai napig tabunak számít a családon belüli erőszak kérdésköre. „Ahhoz, hogy egészséges társadalmat neveljünk, a megelőzésre kell helyezzük a hangsúlyt, hiszen elfogadhatatlan az, hogy ebben az országban minden harmincadik másodpercben megvernek egy nőt, és hogy évente kétszáz nő válik a párkapcsolaton belüli erőszak halálos áldozatává. A következő generációnak úgy kell felnőnie, hogy megértse és tudja, az erőszak nem elfogadott és nem megoldás!” – hangsúlyozta.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X