Több megyében is késtek a nyugdíjak kifizetésével


-A A+

Több megyében is késtek a nyugdíjak kifizetésével - ezt maga a kormányfő ismerte el csütörtökön, a kormányülés elején.

"Egy másik fontos probléma, amelyről a héten beszéltünk, a nyugdíjak kifizetése. Voltak olyan megyék, ahol késtek a nyugdíjak. Tisztában vagyunk vele, hogy a nyugdíjasok egyik hónapról a másikra terveznek a nyugdíjukkal és nem elfogadható, hogy késsenek a kifizetések. Tudjuk, hogy eddig minden hónapban 9-28 közötti periódusban történt a kifizetés, illetve 29-30-31-én az ügyfélablakoknál. Nos, mi szeretnénk kiküszöbölni ezeket a késéseket és úgy döntöttünk, hogy júliustól kezdődően minden hónap 15-éig történjen a nyugdíjak kifizetése" - magyarázta a kormányfő. 

Ami az orvosok bérezését illeti, Viorica Dăncilă miniszterelnök elmondta,  kormány talált megoldást az egészségügyi alkalmazottak elégedetlenségeinek egy részére és szeretnék az országban tartani a szakembereket.

"Amint már tudják, találkoztam a kórházmenedzserekkel, az egészségügyi minisztérium, a megyei tanácsok és a helyi önkormányzatok alárendeltségébe tartozó intézmények menedzsereivel hétfőn, Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszterrel, Sorina Pintea egészségügyi miniszterrel, a pénzügyminiszterrel valamint az egészségügyi szakszervezetek képviselőivel is. Találtunk megoldást az egészségügyi alkalmazottak elégedetlenségeinek egy részére. A kormány azon dolgozik, hogy az országban maradjanak a szakemberek, mi több, az elvándoroltak hazatérjenek. A tárgyalások során megegyeztünk, hogy azon egészségügyi alkalmazottak számára, akiknek márciusban csökkent a fizetésük, nagyobb béreket biztosítunk májustól kezdődően" - nyilatkozta a kormányfő csütörtökön. 








EZT OLVASTA MÁR?

X