Feljelentések és kivizsgálások követik a hallássérültek kolozsvári líceumában történt bántalmazást


-A A+

A kolozsvári ügyészségen tett feljelentést a Sérült Gyerekek Jogaiért Küzdő Európai Központ (CEDCD), miután videófelvétel került nyilvánosságra arról, hogy a halláskárosultak kolozsvári líceumában egy felügyelőnő bántalmaz egy diáklányt. Ugyanezen ügyben a Nép Ügyvédje is hivatalból kivizsgálásba kezdett.

A sérült gyerekek jogait védő intézmény hétfőn arról tájékoztatta az Agerprest, hogy jogi támogatást nyújt a bántalmazott hetedikes lánynak és családjának.

„Amint azt korábban is bebizonyítottuk, a romániai speciális iskolák nem határolódnak el a sérült gyerekek elleni bántalmazásoktól és visszaélésektől, amelyeket zárt ajtók mögött, csendben követnek el” – olvasható a közleményben, amelynek szerzői azt ígérik, hogy mindent meg fognak tenni a vétkesek büntetőjogi és civil felelősségrevonása érdekében.

„Véget kell vetni a fogyatékos gyerekekkel szembeni embertelen bánásmódnak, és ezekben az iskolákban a tanügyminisztériumnak nyilvános kivizsgálást kell tartania, ezt azonban a szaktárca évek óta halogatja” – mondta Mădălina Turza, a CEDCD elnöke. 

Amalia Gurzău tanfelügyelőségi szóvivő szerint két lány között konfliktus tört ki, és a diákok éjszakai felügyeletével megbízott alkalmazott megpróbálta szétválasztani őket. Gurzău szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy a lányok testi vagy pszichikai sérülést szenvedtek volna. 

A Nép Ügyvédje hivatalból vizsgálatot indított. Az Agerpreshez eljuttatott tájékoztatás szerint az ombudsman a testi-lelki épséghez és élethez való alkotmányos jog, valamint a fogyatékos személyek védelmét előíró cikkely megsértése miatt indított kivizsgálást. 

Matei Vîrtosu, a Nép Ügyvédje hivatalának szóvivője elmondta, a felvétel szerint az egyik bentlakó diáklányt az iskola egyik alkalmazottja ököllel többször arcon üti és fenyegeti. A felvételt egy másik tanuló készítette, majd közzétette a közösségi hálón. 








EZT OLVASTA MÁR?

X