Románia sereghajtó a megelőzhető halálokok gyógyításában


-A A+

Románia az Európai Unióban első helyen állt 2015-ben az elkerülhető halálozások számarányát illetően; uniós szinten átlagban a halálesetek 33,1 százaléka lett volna megelőzhető az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) pénteken közzétett adataiból.

Három évvel ezelőtt Romániában volt a legnagyobb – 48,6 százalékos – az elkerülhető halálozások aránya. A második helyen Lettország (47,5 százalék) állt, majd Litvánia (47 százalék) és Szlovákia (44,2 százalék) következik a sorban. A legkisebb arányt Franciaországban (23,6 százalék), Belgiumban (26 százalék) és Hollandiában (28,1 százalék) jegyezték.

Az Európai Unióban 2015-ben 1,7 millió, 75 évesnél fiatalabb személy hunyt el. Ebből több mint 570 000 (33,1 százalék) haláleset korainak minősíthető, azaz háromból egy elhunyt személy élete megmenthető lett volna az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint.

A korai halálozások okai között a szívinfarktus szerepel az első helyen – 180 500 haláleset – azaz az elkerülhető halálozások 32 százaléka.  Ezt a stroke (89 600 haláleset, 16 százalék), a végbélrák (több mint 66 800 haláleset, 12 százalék), a mellrák (körülbelül 49 900 eset, 9 százalék), a magas vérnyomás (30 400 vagyis 5 százalék) és a tüdőgyulladás (közel 26 000 eset, 5 százalék) követi a sorban.

Címlapi illusztrációnk forrása: Epoch Times România








EZT OLVASTA MÁR?

X