Alkotmányellenes a tankönyvtörvény


-A A+

Az alkotmánybíróság összességében alkotmányellenesnek minősítette szerdán a tankönyvtörvényt, mert elfogadásakor nem tartották be a szavazás rendjét.

A taláros testület ezzel egyöntetű szavazattal helyt adott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 27 parlamenti képviselője által benyújtott óvásnak.

Az alkotmánybíróság szerint a jogszabályt téves módon sorolták az organikus törvények közé, emiatt egyrészt helytelen sorrendben került a két ház plénumába (a képviselőháznak kellett volna a döntő fórumnak lennie), másrészt nem az alkotmány által előírt szavazati többséggel fogadták el. 

A most alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály szerint a tankönyveket négy formátumban állították volna elő: papíralapú könyvben, digitálisan, interaktív változatban és Braille-írással a vakok és gyengénlátók számára - 2020-tól kötelező érvényű ez az előírás a tanügyminisztérium számára.

Akisebbségi oktatásban, a neveléstudományi intézet jóváhagyásával, használni lehetett volna a kisebbségek anyaországában nyomtatott tankönyveket is. A törvény lehetőséget adott volna a tanárnak, hogy a tanórán az általa legmegfelelőbbnek talált könyvet használja.








EZT OLVASTA MÁR?

X