A BBTE Geológiai Intézetének munkatársa, dr. Bogdan Petroniu Onac paleoklimatológus közreműködésével, illetve az egyetem egykori környezetmérnök hallgatója, Oana-Alexandra Dumitrescu elsőszerzőségével jelent meg tanulmány a természettudományok területén élvonalba tartozó Nature folyóirat hasábjain. A nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálta, hogy a pliocén földtörténeti korban miként alakult az átlagos globális tengerszint, melyek voltak a változásokat előidéző tényezők, és hogy mindez milyen lehetséges forgatókönyveket körvonalaz a jövőre nézve. Kiderült, hasonló tengerszint-emelkedést eredményezhet a mostani klímaváltozás, mint egy három millió évvel ezelőtti felmelegedés – közölte a BBTE sajtóirodája.

A kutatások egy spanyolországi, Mallorca szigetén található barlangban zajlottak. A Coves de Artá bizonyos zsákszerűen elvastagodó cseppkövei a legkorszerűbb ólom- és uránizotópos vizsgálatok alapján a 4,4–3,3 millió évvel ezelőtti időszakban képződtek, a „cseppkőzsákok” alja pedig pontosan jelzi a barlang 3,5 millió évvel ezelőtti vízszintjét, amely megegyezik az akkori tengerszinttel. A csepkkövek képződésének ideje egybeesik egy a pliocén földtörténeti korban (5,3–2,6 millió évvel ezelőtt) végbement felmelegedéssel, amely hozzávetőlegesen 3,3–3 millió évvel ezelőttre tehető.

Ez azért fontos, mert e közép-pliocénbeli időszakban a légköri szén-dioxid szintje nagyjából megegyezett a maival, a léghőmérséklet 2-3 fokkal volt magasabb, mint az ipari forradalom előtt, az átlagos globális tengerszint viszont 16,2 méterrel állt magasabban a mostaninál. Az eredmény arra utal, hogy abban az esetben is tengerszint-emelkedésre számíthatunk a jövőben, ha az emberi tevékenységek révén képződő üvegházhatású gázok és közülük leginkább a szén-dioxid kibocsátását megállítjuk a jelenlegi szinten. Ugyanakkor a kutatás arra is rávilágit, hogy mi történhet akkor, ha a szén-dioxid-kibocsátás a jelenlegi ütemben növekedik: a pliocén klímaoptimum idején a hőmérséklet nagyjából 4 °C-szal volt magasabb, mint az ipari forradalom előtt, az átlagos globális tengerszint pedig 23,5 méterrel állt a mai fölött.

A tanulmány szerzői szerint a klímakutatás területén igen jelentősnek tekinthető eredmények az ideális vizsgálati terep és az Új-mexikói Egyetemen kifejlesztett ólom- és uránizotópos kormeghatározási technika szerencsés találkozása révén születhettek meg.

A tanulmány fontos támpontot kínál azon kutatások számára, melyek a permafroszt olvadási üteme alapján az átlagos globális tengerszint várható változására próbálnak következtetni. Az átlagos globális tengerszint leginkább annak függvényében alakul majd, hogy a grönlandi és a nyugat-antarktikai jégtakarók olvadása milyen ütemben zajlik a jövőben.