Tudósok vizsgálják, hogy hatott az állatvilágra az emberi tevékenységek szüneteltetése


-A A+

Egy brit vezetésű kutatócsoport vizsgálja, hogyan hatottak a koronavírus-világjárvány megállítására hozott korlátozások a vadon élő állatok világára - számolt be róla a BBC hírportálja.

Az úgynevezett emberi szünet, az antropopauza kutatását a Nature Ecology and Evolution című folyóiratban vázolták fel.

Az egész világon rengeteg állatot szereltek már fel nyomkövető eszközökkel, úgynevezett biologgerekkel, ezek a világjárvány idején is gyűjtötték az adatokat - mondta el Cristian Rutz, az St Andrews-i Egyetem tudósa, a Nemzetközi Biologger Társaság elnöke. „Igen értékes kutatási lehetőség előtt állunk, amelyet tragikus körülmények idéztek elő, de úgy gondoljuk, nem szabad kihagynunk” – mondta el a BBC-nek.

Azoknak a tanulmányoknak, amelyek az ember jelenlétének és tevékenységének hatásait vizsgálják a vadon élő állatokra, be kell érniük azzal, hogy összehasonlítják a védett és a nem védett területeken található élőhelyeket, valamint tanulmányozzák a természeti katasztrófák utáni vidékeket. „A mostani karatén alatt azonban az egész világon ugyanaz ment végbe, nekünk pedig egész idő alatt gyűjtötték az adatokat a jeladóval felszerelt állatok” – tette hozzá Rutz.

A közösségi portálokon rengetegszer megjelentek fotók állatokról, amelyek kihasználták az emberi tevékenységek leállását és szabadon mozogtak a települések legmeglepőbb helyszínein. Máshol azonban az ember távolléte éppen az ellenkező hatással járt, a turisták elmaradása szabad utat adott az orvvadászatnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X