Jövő héten adhatják ki az amerikai-német vakcina EU-s forgalmazási engedélyét


-A A+

Várhatóan december 23-án adja ki az Európai Unió gyógyszer-felügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus ellen az amerikai Pfizer és a német BioNTech által kifejlesztett oltás forgalmazási engedélyét – jelentette kedden egybehangzóan két német lap, a Bild és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

A német kormányzati és brüsszeli EU-s forrásokra hivatkozó beszámolók megjelenésével egy időben Berlinben sajtótájékoztatót tartott Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter, aki az értesülést közvetve megerősítve azt mondta, az egész EU számára „nagyon jó hír”, hogy december 23-ra befejeződhet az EMA vizsgálata.

Hangsúlyozta: ugyanazt az EU-s szabályt alkalmazva, mint az Egyesült Királyság, Németország vagy bármely más, a többieknél gazdagabb nyugat-európai tagállam is megtehette volna, hogy nemzeti hatáskörben jár el az oltóanyag engedélyeztetése, beszerzése és használata ügyében, de a huszonhetek az összetartás, a szolidaritás útját választották. Az is nagyon fontos, hogy a huszonhetek nem a rendkívüli, vészhelyzeti vakcina-engedélyeztetési megoldást választották, hanem a teljes körű engedélyeztetést, amely sokkal részletesebb és alaposabb, az EMA vezetésével és a tagállami hatóságok közreműködésével folytatott vizsgálatok előznek meg. Ez nagyban erősítheti a vakcina iránti bizalmat – hangsúlyozta a miniszter. 

A szérum megbízhatóságába vetett bizalom fontosságáról példaként elmondta, hogy az oltásra az elsők között kijelölt „frontvonalbeli” szakemberektől, vagyis a SARS-CoV-2-fertőzés okozta betegségben (Covid-19) szenvedőkkel foglalkozó ápolóktól az engedélyeztetést sürgető levelek mellett olyan üzeneteket is kap, amelyek feladói tiltakoznak, amiért egy szerintük kockázatos készítményt akarnak bejuttatni a szervezetükbe, mintha „kísérleti nyulak” lennének.

Jens Spahn a többi között hozzátette, hogy Németországban az EMA-engedély kiadása után legfeljebb három-négy nappal megkezdődik az oltások beadása. Az oltási kampányokat szabályozó kormányrendelet újabb módosítását a következő napokban készítik el, miután véglegesíti a rendeletet megalapozó állásfoglalását a független szakértőket összefogó úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO).

A veszélyeztetett csoport tagjait párhuzamosan kell beoltani

Az biztos, hogy elsőként az életkoruk, egészségi állapotuk vagy foglalkozásuk miatt leginkább veszélyeztetett csoportok tagjainak kell biztosítani az önkéntes alapon és ingyenesen elérhető védőoltást. Ezt emelte ki a tájékoztatón a kormányzással, illetve szélesebben az állam tevékenységével összefüggő erkölcsi kérdések vizsgálatával foglalkozó és a döntéshozóknak ajánlásokat készítő úgynevezett etikai tanács (Deutscher Ethikrat) vezetője, Alena Buyx is. A kormány mellett működő független szakértői testület elnöke aláhúzta, hogy a veszélyeztetett csoportokat nem lehet rangsorolni, így nem egymás után, hanem párhuzamosan kell elvégezni tagjaik beoltását.

Lothar Wieler, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője a vírus rohamosan gyorsuló németországi terjedésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy soha nem volt még súlyosabb a járványhelyzet, és a következő napokban további romlás, a napi új regisztrált fertőződések és a halálos áldozatok számának további emelkedése várható, annak ellenére, hogy szerdától újabb, a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot vezetnek be. „A padlófékezés is hosszú féknyommal jár” – jegyezte meg az RKI vezetője.

(Címlapfotó forrása: Agerpres/EPA)








EZT OLVASTA MÁR?

X