Tech Tudomány

  • Kék Hold: különleges este lesz a pénteki

    Pénteken, július 31-én este nem akármilyen teleholdat láthatunk. A Kék Hold jelenség nem kék ugyan, de elég ritka: körülbelül 2.7 évente egyszer történik meg, hogy egyazon hónapban kétszer is van telehold. A másodikat nevezik Kék Holdnak. 2015-ben július 2-án volt az első, 31-én este lesz a második alkalom, hogy az égitest a legteljesebb látható „arcát” mutatja felénk. 

  • Kínai az első gyár, ahol csak robotok dolgoznak

    A Changying Precision Technology üzemében az összes munkafolyamatot a gépek végzik: a gyártósori robotokat számítógépek vezérlik, a termékeket sofőr nélküli robotok szállítják, a raktárban pedig automatizált berendezések teszik azokat a helyükre.

  • Obama szuperszámítógépet rendelt

    A világ leggyorsabb számítógépének felépítését rendelte el Barack Obama amerikai elnök. 2025-re kell elkészülniük a szakembereknek. Az új szuperkomputer hússzor gyorsabb lenne, mint a mostabi csúcstartó kínai számítógép – olvasható a BBC News honlapján.

  • Ezek a legnépszerűbb telefongyártók most

    Az IDC által közreadott adatok szerint idén április és június között összesen 337 millió okostelefon talált gazdára. A tavalyi év hasonló időszakához képest jobban teljesített a piac, nagyjából 11 százalékkal nőtt az értékesítés.

  • Magyar applikáció gyűjti egybe a fontos betegségeket

    Új alkalmazás foglalja össze az alapvető egészségügyi tudnivalókat: a Házipatika Betegséglexikon számos betegségről tartalmaz részletes leírást.

  • A gyilkoló robotok ellen tiltakoznak tudósok

    A tudósok felhívásukat a Buenos Airesben rendezett, a mesterséges intelligenciával foglalkozó nemzetközi konferencia alkalmából tették közzé Londonban. Úgy vélik, ha bármelyik vezető katonai hatalom előrehalad az önműködő fegyverek kidolgozásában, "elkerülhetetlenné válik a globális fegyverkezési verseny, az pedig ahhoz vezethet, hogy az autonóm fegyverek válhatnak a jövő Kalasnyikovjaivá".

  • Érdekli a Google-t a vegaburger-gyártás

    Nemrég került napvilágra, hogy a Google megpróbálta felvásárolni az Impossible Foods elnevezésű kezdeményezést, melynek legfőbb célja a hús és a sajt helyettesítésére alkalmas más ételek feltalálása volt.

  • Új kezeket kapott egy nyolcéves kisfiú

    Az Egyesült Államok legfiatalabb kettős kézátültetésen átesett páciense lett az a nyolcéves kisfiú, akinek korábban egy súlyos fertőzés miatt amputálták a végtagjait. Zion Harvey alkarjait még vastag kötések borították, de új kezei már láthatóak voltak az őt kezelő philadelphiai kórház keddi sajtótájékoztatóján, amelyen a kisfiú hatalmas mosollyal üdvözölt mindenkit.

  • Megérkezett a Windows 10

    Szerdán reggel megérkezett a Windows 10, a Microsoft operációs rendszerének legújabb, régóta emlegetett verziója. Az oprendszer hullámokban érkezik meg azokhoz a felhasználókhoz, akik feliratkoztak a frissítésre, persze csak akkor, ha legális Windows 7, illetve 8/8.1 szoftver van a gépünkön, mobilunkon – ellenkező esetben vásárolnunk kell.

  • E-tintával működnek az új közlekedési táblák Ausztráliában

    Az E-ink technológiával működő táblák ráadásul nagyon kevés energiát fogyasztanak, a rájuk szerelt napelemeknek köszönhetően teljesen önellátóan működhetnek. Az új jelzőtáblák 3G-n keresztül a helyi közlekedési szervek gépeivel vannak kapcsolatban, így mindig naprakészek lehetnek.

  • Sokan várták: megjelent a OnePlus 2

    Kedden hajnalban hivatalosan is bemutatták a OnePlus One utódját, a OnePlus 2 okostelefont.

  • Nyolcmillió romániai Facebook-felhasználó van

    Nyolcmillióra bővült a romániai Facebook-felhasználók száma, ez 11,11 százalékos emelkedést jelent az előző év első feléhez képest. A felhasználók elsöpőrő többsége, 93,45 százaléka osztotta meg a lakhelyét, így kiderül, hogy 21,95 százalékuk, azaz 1,64 millió ember a fővárosban él, 3,76 százalék pedig – 280.040 ember – Kolozsváron. A toplista következő két helyezettje Temesvár és Iași.

  • Egyetlen üzenettel feltörhetők az androidos telefonok

    Szakértők szerint az okostelefonok történetének eddigi legnagyobb biztonsági fenyegetését találták meg, a hiba a ma használt androidos készülékek 95 százalékát érinti. Az operációs rendszerben van egy biztonsági rés, amellyel könnyű feltörni az eszközöket. Elég csak egy képet is tartalmazó szöveges üzenetet, tehát egy MMS-t küldeniük rá.

  • Jön a Samsung Galaxy S6 mini változata

    Egyre többet hallani a Galaxy S6 közelgő kisméretű kiadásáról, már fotó is szivárgott ki róla. Bár a pontos képernyőméret egyelőre nem ismert, feltételezhető, hogy 4,6 vagy 4,7”-es lesz, 720p felbontással. Az is valószínű, hogy nem lesz benne microSD kártyahely, és az akkumulátort sem lehet majd cserélni.

  • A SNSV laptopon röhög a magyar netközösség

    Hétvége óta egy ismeretlen felhasználó hirdetésén röhög a magyar internetes közösség. Az eladó kissé sajátos helyesírással hirdeti a mindössze 15 ezer forintba kerülő "leptopot", amely "dvd meg hajto irowal" érkezik, és amelynek az "aksia 3 napot bir".

  • Veszélyes vírus terjed az androidos készülékeken

    Az RCSAndroid sokmindenre alkalmas, így figyeli a vágólapra kimásolt tartalmakat, képernyőképeket készít, bekapcsolja a mikrofont és hangokat rögzít, fényképeket készít, jelszavakat gyűjt, levelek, chat-szövegek, SMS-ek, MMS-ek tartalmát szintén megszerzi, és telefonbeszélgetéseket is rögzít.

  • Megmentette nagyapja életét a tízéves kislány

    Az agyi-érkatasztrófával foglalkozó tudományos projektjének köszönhetően segített megmenteni nagyapja életét egy tízéves amerikai lány.

  • Mobil-applikáció és ingyen WiFi az UNTOLD Fesztiválon

    Egyetlen hét van hátra az UNTOLD Fesztiválig. Július 30. és augusztus 2. között többek között az Avicii, Armin van Buuren, David Guetta, Dimitri Vegas&Like Mike és az Irie Maffia is Kolozsvárra érkezik. 

  • Átalakították a YouTube mobilverzióját

    Az okostelefonos felület, amelyet Susan Wojcicki  a videómegosztó oldal vezérigazgatója mutatott be, sokkal egyszerűbb és átláthatóbb megjelenést kapott.

  • Kiszivárgott: bivalyerős telefonokkal készül a Microsoft

    A két új Microsoft telefonról számos pletyka született az elmúlt hetekben, azt azonban már biztosra tudhatjuk, hogy a két készülék kódneve Cityman és Talkman, és várhatóan Lumia 950 és 950 XL néven kerülek majd a boltokba.