A New Horizons űrszonda elhaladt a Plutó mellett


-A A+

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája a terveknek megfelelően elhaladt a Pluto törpebolygó mellett

A történelmi randevút közép-európai idő szerint 13 óra 50 percre időzítették. A New Horizons másodpercenkénti 14 kilométeres sebességre gyorsulva száguldott el az égitest mellett. Az űrszondát ekkor 12,5 ezer kilométer választotta el a Plutótól, és hét tudományos műszere folyamatosan gyűjtötte az adatokat a törpebolygóról.

Az irányítócsapat csak akkor kezdi meg az ünneplést, amikor a New Horizons újra kapcsolatba lép a Földdel: erre várhatóan szerda hajnalban, 2 óra 53 perckor kerül sor - adta hírül a BBC News.

Ez a "beszélgetés" mindössze a küldetésre vonatkozó műszaki információkat fog tartalmazni, de az irányítók nagyon hamar meg fogják tudni mondani, hogy a randevú a terveknek megfelelően sikerült-e. A legtöbb adat csak szeptembertől kezd érkezni a Földre, az összes mérés az elhaladás után kilenc hónappal érkezik meg.

A Földtől mintegy 7,5 milliárd kilométerre bekövetkezett találkozás első nagyfelbontású képei szerdán lesznek elérhetőek. A szakemberek szerint kicsi az esély rá, hogy az űrszondának nyoma vész a Plútó-rendszeren való keresztülhaladáskor, habár egy elkóborolt jeges hulladék halálos kimenetelű lehet az űrszonda számára.

A New Horizons, amely először veszi közelről szemügyre a Plutót, a törpebolygó holdjait és a Kuiper-öv néhány objektumát, 2006. január 19-én startolt a New Frontiers program első küldetéseként. Kilenc évig tartó útjának nagy részét hibernációban töltötte, januárban ébresztették fel a NASA tudósai, és akkor látott hozzá a tudományos adatok gyűjtéséhez.

Hét műszere segítségével nagyfelbontású felvételeket készít, a törpebolygó és holdjai összetételét elemzi, a napszelet és a mágneses mezőket vizsgálja, tanulmányozza a Pluto légkörét, valamint pormintákat vesz. A küldetés hozzájárulhat központi csillagunk és planétái születési titkainak megismeréséhez is, hiszen a Kuiper-öv a Naprendszer képződésének törmelékét "tartalmazza".

A New Horizons mellett a NASA más űrkutatási eszközei is megfigyelik a következő hetekben-hónapokban a Plutót, az így gyűjtött adatok kiegészítik, segítenek értelmezni a randevú során szerzett információt.

Július 20-án a BBC egy különkiadásban fogja bemutatni a találkozás legizgalmasabb pillanatait.








EZT OLVASTA MÁR?

X