Ilyen volt az arca az 5600 éve halott kőkorszaki lánynak


-A A+

Constanze Niess frankfurti igazságügyi orvosszakértő, az arcrekonstrukció nemzetközi szakértője újraalkotta az arcszöveteit, a bőrét és a haját annak a 17-22 éves korában meghalt kőkorszaki lánynak, akinek maradványaira a vesztfáliai Hagen Blätterhöhle nevű barlangjában bukkantak 2004-ben.

„Valami egészen szokatlant találtak a barlangban. Az újkőkori csontváz vadászó-gyűjtögető népcsoporthoz tartozott, miközben ebben a korszakban az ember már növénytermesztéssel állította elő az élelmét” - hangsúlyozta Ralf Blank, a hageni Történeti Központ régész-történésze.

Constanze Niess elmondta, figyelt arra, hogy az arc tükrözze az életkort. Az olyan finom vonásokat, mint a könnyzacskó vagy a kis ráncok, a szem és a haj színe természetesen nem tudta kikövetkeztetni a koponyából. Ezt megbeszélte a kutatókkal, akiktől valamennyi művészi szabadságot kapott, amikor az alkotás ezen szakaszába ért - magyarázta művének pénteki bemutatóján Hagenben.

A koponya alapján rekonstruált leányarc és a mai ember vonásai nem igazán különböznek egymástól - tudósított a német Bild. Az eredeti koponyát, mellette a rekonstruált arcot szeptember elejétől jövő év áprilisáig a bonni LRV-LandesMuseumban lehet megtekinteni, utána visszakerül Hagenbe.








EZT OLVASTA MÁR?

X