A rendszertelen alvás növeli a rák kockázatát


-A A+

A hollandiai Erasmus Egyetem kutatói egérkísérletekben egyértelműen kimutatták, hogy a rendszertelen alvásrend rákot okoz.

A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétette tanulmányukban a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a váltott műszakban dolgozók esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki daganatos betegség. A kutatók úgy vélik, hogy soha nem szabadna váltott műszakban dolgozni azoknak a nőknek, akiknek családjában nagyobb a mellrák kockázata. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy további kutatások szükségesek emberek körében, hogy állatkísérleteik beigazolódjanak - olvasható a BBC News honlapján. 

Az állatkísérletek adataiból az is kiderült, hogy a rendszertelen alvás miatt az állatok 20 százalékkal súlyosabbak voltak annak ellenére, hogy ugyanannyi ételt fogyasztottak, mint a kontrollcsoport.

Korábbi tanulmányokból már kiviláglott, hogy a váltott műszakban dolgozók és a légi utaskísérők körében  magasabb a betegségek - mint például a mellrák - kockázata. A kutatók feltételezése szerint ennek egyik oka, hogy a szervezet belső ritmusa, belső órája felborul, ami növeli a megbetegedés veszélyét. 

Legújabb állatkísérleteikben a szakemberek kimutatták, hogy hajlamosabbá váltak az egerek a mellrák kifejlődésére, ha belső órájuk hetente 12 órás késésben volt egy éven keresztül. Az egereknél általában 50 hét után alakult ki daganat, ám azoknál az állatoknál, amelyek alvásrendjét megzavarták, a daganat nyolc héttel korábban fejlődött ki.

"Ez az első tanulmány, amely egyértelműen kimutatja a kapcsolatot a krónikus fény-sötétség megfordulás és az emlőrák között" - írták a szakemberek.

Kutatási eredményeiket ugyan bonyolult emberekre kivetíteni, de a szakemberek úgy becsülték, hogy hasonló hatásokat feltételezve az ember 10 kilogramm súlytöbbletre tehet szert, vagy a kockázatos nők esetében öt évvel korábban alakulhat ki daganat. „Olyan helyzetben, amikor egy családban nagyobb a mellrák kockázata, semmi szín alatt sem tanácsolnám ezeknek az embereknek, hogy légi utaskísérőként vagy váltott műszakban dolgozzanak - hangoztatta Gijsbetus van der Horst az Erasmus Egyetem orvostudományi központjának szakembere.    








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X