Az eddigi legkisebb szupermasszív fekete lyukat fedezték fel


-A A+

Az eddigi legkisebb szupermasszív fekete lyukat fedezték fel amerikai csillagászok. A Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányát az Astrophysical Journal Letters című szaklap fogadta el közlésre.

A nagyon nagy tömegű (szupernagy vagy szupermasszív) fekete lyukak tömege százezer és tízmilliárd naptömeg között van. A legtöbb galaxis centrumát egy-egy ilyen gigantikus képződmény uralja.

A 340 millió fényévre lévő RGG118 katalógusjelű törpegalaxis „vendégszeretetét” viszont egy mindössze ötvenezer naptömegű fekete lyuk „élvezi”, amely feleakkora, mint a korábban ismert legkisebb szupermasszív fekete lyuk – olvasható a Sci-News.com hírportálon.

A képződmény százszor kisebb, mint a Tejútrendszer közepében terpeszkedő fekete lyuk, és a szó szoros értelmében eltörpül a leghatalmasabb fekete lyukak mellett, amelyek kétszázezerszer szárnyalják túl az RGG118 galaxis központjában elhelyezkedő objektumot.

Az RGG118 törpegalaxisban lévő fekete lyuk tömegét a Michigani Egyetem kutatói a Chilében működő Las Campas obszervatórium Clay-teleszkópjára szerelt színképelemző segítségével állapították meg, amikor a műszerrel a fény látható tartományában vizsgálták az objektum körüli gázok örvénylését.

A továbbiakban a tudósok felhasználták a NASA Chandra röntgencsillagászati műholdjának adatait is. A röntgentartományban ugyanis megállapítható a fekete lyuk körüli anyagok fényessége, amely elárulja, hogy milyen ütemben habzsolja fel az objektum a közelébe kerülő anyagokat. Az RGG 118 a maximális sebesség 1 százalékát kitevő ütemben „falatozik”, ami a fekete lyukakra jellemző átlagos „étvágynak” felel meg.

„Ez az apró szupermasszív fekete lyuk úgy viselkedik, mint sokkal +testesebb+ fajtársai. Ebből arra következtetünk, hogy a fekete lyukak hasonlóan fejlődnek, függetlenül attól, hogy mekkora a tömegük” – emelte ki Amy Reines, a tanulmány társszerzője.








EZT OLVASTA MÁR?

X