Áttörést hozhat a rák gyógyításában egy új kezelés


-A A+

A fehérvérsejtek újraprogramozásával az orvosoknak kiemelkedő arányban sikerült visszafordítaniuk a rákot végső stádiumban levő leukémiás betegeknél.

Bár szinte naponta hallani olyan kutatásokról, amik forradalmi eredményeket ígérnek a rák gyógyításában (és a nagy csinnadratta után valahogy mindig feledésbe is merülnek), a Stanley Riddell és orvosi csapata által kidolgozott kezelés legalább két fokkal komolyabban vehető ezeknél, ugyanis a kiemelkedő eredményeket olyan, végső stádiumban levő leukémiás betegeknél érték el, akik egyáltalán nem reagáltak a kemoterápiára, és kezelés nélkül mindössze kettő-öt hónapjuk lett volna hátra.

A kutatócsoport a betegek véréből vett fehérvérsejteket programozta újra úgy, hogy azok jobban felismerjék és hatékonyabban támadják meg a rákos sejteket, majd azokat visszajuttatták a kísérleti alanyok szervezetébe.

A kezelés a limfoblasztos leukémiában szenvedőknél hozta a legjobb eredményeket, itt 94%-ban sikerült visszafordítani a tumor növekedését, de a javulási arány a többi csoportnál is több mint ötven százalékos volt.

Bár az eredményeket látva nehéz nem lelkesedni, egyelőre maguk az orvosok is visszafogottak a kutatásokkal kapcsolatban. Erre van is okuk, hiszen a kísérletek során két beteg éppen abba halt bele, hogy a szervezetük túlságosan erős immunreakciót adott a módosított fehérvérsejtekre, valamint a kezelés hosszú távú hatásai sem ismertek még.








EZT OLVASTA MÁR?

X