Titokzatos robbanás rázott meg egy galaxist


-A A+

Ausztrál csillagászok első ízben találták meg egy régóta titokzatosnak tartott rádióhullám forrását, aminek távolságát a felfedezők 6 milliárd fényévnyire becsülik.

Legutóbb a tizenhetedik ilyen felvillanást észlelték. Ezek oka még mindig ismeretlen, de legalább beazonosították azt a galaxist, amely a jelenség forrása lehet, sőt a kutatócsoport a kilövellésekben érintett anyag mennyiségét is megbecsülte.

A Napunk által napok-hetek alatt kibocsátott energiával egyenértékű, ám csupán ezredmásodperces rádióhullám-csóvákat több teleszkóppal, többek között a 64 méteres átmérőjű ausztrál Parkes rádiótávcsővel vizsgálták, a kapott jeleket egy szuperszámítógép analizálta.

A Nature című szaklapban publikált tanulmány szerint az utolsó ilyen jel tavaly áprilisban érkezett, az első pedig 2001-ben. A legutóbbi felvillanás utáni csóva hat napig volt látható, ami a korábbiaknál ezerszeres pontossággal tette lehetővé a jelenség helyének lokalizálását. Kiderítették, hogy egy ellipszis alakú galaxis lehet a forrás, s a villanásokat esetleg egy szupernóva robbanása okozta.Abban azonban a kutatók biztosak, hogy a jelenséget egy ritka csillagászati esemény és nem idegen civilizáció okozza – írja a nol.hu.








EZT OLVASTA MÁR?

X