Átvették a vezetést a mobileszközök a netezésben


-A A+

Több mint hét éve szinte egyenes vonalon csökken a számítógépes felületeken böngészés, eközben egyre növekszik a mobilnetezés.

A StatCounter GlobalStats összehasonlító táblázatában idén októberben már annyira megközelítette egymást a mobilos és PC-s, laptopos internetezések aránya, hogy nem kell sokat várni, amíg a két fél helyet cserél – a tabletek segítségével a "hatalomátvétel" már meg is történt.

Pontosan hét évvel ezelőtt 98,85-ban számítógépekről interneteztünk, a mobilok 1,15 százalékot értek el. 2012 augusztusában, amikor a StatCounter elkezdte mérni a konzolokat és tableteket is, 85,69 százalékra esett a számítógépek aránya, a mobilok pedig már 11,44 százaléknál jártak (a tabletek aránya nem érte el a 3 százalékot, fénykorukban sem jutottak el a 7-ig, most pedig 5 alá estek).

Két évvel ezelőtt, októberben 62,77 százaléknál jártak a PC-k és laptopok, 30,67-nél a mobilok, tavaly ilyenkor pedig 55,86-re estek az előbbiek és 39, 01-re emelkedtek az utóbbiak.

Idén októberben történt meg először, hogy a PC-k és laptopok kisebbségbe kerültek az internetezés terén: 48,74 százalékban használjuk ezeket böngészésre, míg a mobilok 46,53 százalékra kapaszkodtak fel, és a 4,73 százalékot elérő tabletekkel együtt a mobileszközök már többséget tudtak szerezni.

A kép teljesen másként fest romániai szinten: itt a a számítógépek továbbra is a többséget alkotják, és bár komoly visszaesés itt is tapasztalható, a globális méréseknél lassúbb Ennek köszönhető a mért 65,61 százalék, szemben az okostelefonok 30,87 százalékával.








EZT OLVASTA MÁR?

X