Trump megszüntetné a NASA klímakutató-központját


-A A+

Megvonják a költségvetési támogatást a NASA Földdel kapcsolatos kutatásaitól, miután Trump hivatalba lép – mondta el a Guardiannak a megválasztott elnök egyik tanácsadója, Bob Walker.

"Azt gondolom, szükséges dolog az éghajlatkutatás, de erősen átpolitizált terület lett, ami aláássa a kutatók munkáját. Trump úr döntései erős tudományos alapokon nyugszanak majd, nem az átpolitizált tudomány alapján." – fogalmazott Walker, aki azt is hozzátette, hogy „nincs szükség politikailag korrekt éghajlatkutatásra”.

A tanácsadó beígérte, hogy a most futó programokat nem számolják fel, ez nem is lenne lehetséges, de minden korábban felvázolt tervet törölnek. A NASA-t kizárólag az űrkutatás felé orientálják.

A jövő évi amerikai költségvetés szerint a NASA földi kutatásaira 2 milliárd dollár, az űrkutatásra 2,8 milliárd menne. Az előbbit teljesen visszanyesnék, így pedig sokkal kevesebb erőforrás lenne az utóbbi ezer év legnagyobb felmelegedésének tanulmányozására.








EZT OLVASTA MÁR?

X