Székelyföldi csapat fejlesztett kiterjesztettvalóság-applikációt


-A A+

A kiterjesztett valóság technológiája gyökeresen megváltoztathatja a mindennapjainkat, a bevásárlástól kezdve a nyaralásig minden szinten. Erre a trendre érzett rá egy csíkszeredai vállalkozás is, a Creative Technology Development a Vi-Wo applikációval. A telefonos fejlesztésről Kakucs Hajnallal, a cég szoftverfejlesztőjével és projektmenedzserével beszélgettünk el.

Miből indultak ki az applikáció fejlesztésekor?

Két technológiát ötvözünk: a second screen (második képernyő) és a kiterjesztett valóság technológiáját. Az emberek mostanáig is használtak második képernyős programokat, például tévéműsorok mellé, amikor szavazni lehetett vagy plusz információkat szerezni, megtekinteni mások véleményét stb. Úgy gondoljuk, hogy mostmár a mobiltelefon nem a második, hanem az elsődleges képernyővé vált, és nemcsak egy televízió, hanem többek között a turizmus mellé. Egy város is attól lesz érdekes, hogy folyamatosan új információk érkeznek róla, ráadásul izgalmasabb mások véleményét olvasni, mint egy unalmas turisztikai szöveget. Az applikáció maga azt teszi lehetővé, hogy változó – multimédiás, szöveges –tartalmak érkeznek, szavazások, push értesítések, ajánlatok és így tovább.

Ki írja a tartalmakat?

Részben a kliensek: ha turisztikáról beszélünk, akkor például a város szolgáltatja a tartalmakat, de tudjuk azt vállalni, hogy mi cseréljük le azokat.

A másik technológia, amire építenek, a kiterjesztett valóság.

Számos lehetőséget tartalmaz ez, megoldható például, hogy egy emléktábláról egy videó, egy 3D-s animáció jöjjön elő, vagy megelevenedjen egy turisztikai látványosság – mondjuk a Szent Anna-tónál megnézhetjük, hogy milyen, mára kihalt állatfaj élt ott, fényképeket is lehet készíteni, a gyerekek szelfizhetnek egy őslénnyel például. Egy fesztiválon vagy egy városban pedig lehetne úgy fotózni, hogy kiterjesztett valóságként megjelenik mellettünk egy híresség.

Bemutató demóink vannak egyelőre, a Budapesti Műszaki Egyetemmel együttműködve, két munkatársam pedig a grafikai tervezéssel és animációkkal foglalkozik – egyikük a 2D-s grafikát, a storyboardokat készíti el, másikuk a 3D-s animációkat és videoanyagokat gyártja a megrendelő igénye szerint.

Mennyire szűkül le egy bizonyos földrajzi területre az applikáció?

Eleve többnyelvűnek fejlesztettük, és bárki rácsatlakozhat helyszíntől függetlenül, de nemcsak: a turizmus mellett például szupermarketekkel is próbálkozunk. Most divatos az egészséges táplálkozás és a helyi termékek promoválása, a kiterjesztett valósággal pedig elő lehet hívni olyan információkat, amelyek nem férnek fel a csomagolásra, film, animáció vagy szöveges formában.

A termékeken, helyszíneken található egy jelzés, hogy most érdemes használni a Vi-Wót, vagy az applikáció jelzi, hogy épp megfelelő helyen járunk?

Az applikáció megmutatja a jelölőket, vagyis a képeket, amelyekhez tartalmaink vannak. Ezeket előre letölthetjük, így offline módban is használhatók, vagy egy legközelebbi alkalommal gyorsabban betölt. Ilyen módon ajánlhatjuk az adott kávézót, szupermarketet, akik aztán játékokkal, akciókkal is készülhetnek.

Kikből áll a Creative Technology Development, mióta létezik a cég?

Idén nyáron alakultunk, egyelőre le vagyunk foglalva ennek az applikációnak a fejlesztésével, a visszajelzések feldolgozásával, a regisztrált felhasználók összetételéből jelentés készítésével, amivel a klienseinket segíthetjük. Emellett tartalomkészítést szolgáltatunk, a technikai hátteret fejlesztjük.

A cégünk négy emberből áll, a cégtulajdonos és vezérigazgató mellett dolgozik még egy 3D-, illetve 2D-fejlesztőnk. Idővel szeretnénk bővíteni a csapatot, de ennek vannak nehézségei, 3D-fejlesztőt például nehezen találunk itthon.

Konferenciákon veszünk részt, legutóbb Budapesten a tárgyak internete (eszközök, épületek, autók stb. hálózatba kapcsolása, IoT) témájában szerveztek egyet, amelyen megjelentünk. Az IoT4U Infódélutánon betekintést nyertünk az IoT és az Ipar 4.0 által kínált lehetőségekbe és az ezen a területen elért eredményekbe. Inspiráló példákat láthattunk, különféle IoT megoldásokat az agrárium, erdészet, klíma, gyártástervezés a faiparban, heterogén szenzorkörnyezet, okos épületek és hasonló területeken. Ezek a megoldások a begyűjtött nyers és számított adatok alapján segítenek a törvénykezésben, tervezésben, döntéshozásban többek között a hatékonyság és energiatakarékosság érdekében. A jövőben is tervezünk részt venni hasonló témájú konferenciákon belföldön is.

Az okos város-projektek és a virtuális valóság irányába is szeretnénk majd elmozdulni, de most főként az applikáción illetve igény alapján annak bármilyen klónján, „saját Vi-Wókon” dolgozunk. 








EZT OLVASTA MÁR?

X