Mobilmárkát alapít az Android atyja


-A A+

Andy Rubin, az Android atyja nagy visszatérésre készül, az általa alapított új mobilgyártó hónapokon belül bemutathatja első telefonját.

A szakember és a Google útjai alig két évvel ezelőtt váltak szét, egy éve viszont már arról lehetett hallani, hogy valami nagy dobásra készül mobil-fronton. A Bloomberg  szerint Rubin idén visszatér a telefonpiacra.

A beszámoló szerint az Essential Products nevű cégében közel 40 szakember dolgozik, akik korábban az Apple és a Google alkalmazottai voltak. Míg korábban azt sem lehetett tudni, a finanszírozáson túl milyen szerepet vállal majd a cégben, a tervet jól ismerő informátor szerint Rubin az Essential vezérigazgatói székében foglal majd helyet, a vállalkozást pedig hamarosan a nagyközönségnek is bemutatja majd.

A jelentés szerint az Essential már most egy sor mobilon és okosotthon-eszközön dolgozik, a legnagyobb figyelmet pedig  egy csúcskategóriás okostelefonnak szentelik. Azt viszont még nem tudni, a készülék saját operációs rendszert kap-e, vagy Android fut majd rajta – írja a HVG.








EZT OLVASTA MÁR?

X