Kétbillió galaxis lehet az Univerzumban


-A A+

Asztronómusok nemzetközi csoportja arra a megállapításra jutott, hogy az univerzumban legkevesebb 2 billió galaxis található, tízszer annyi, mint korábban gondolták, olvasható a brit királyi asztronómiai társaság folyóiratában megjelent cikkben.

A csillagászok már régóta kutatják a módját, hogy meghatározzák, hány galaxis lehet a megfigyelhető univerzumban, azaz a kozmosz azon részében, ahol a távoli objektumok fényének elég ideje volt ahhoz, hogy eljusson hozzánk.

Az elmúlt 20 évben a kutatók a Hubble űrteleszkóp képeit használták ahhoz, hogy arra a becslésre jussanak: az általunk látható univerzum nagyjából 100-200 milliárd galaxisból áll. Ez a technika galaxisok 10 százalékának tanulmányozását teszi lehetővé, és a maradék 90 százalék csak akkor lesz látható, amikor majd nagyobb és jobb teleszkópokat fejlesztenek ki.

A mostani kutatás, amelyet Christopher Conselice, a Nottinghami Egyetem asztrofizika professzora vezetett és 15 év munkájának csúcspontja a kezdeti galaxisszámolási analízissel indult, mely munka nélkülözhetetlen egy nagyobb skálájú tanulmány megvalósíthatóságának megalapozásához. Conselice professzor csoportja ezután 3D térképekké alakította a világ teleszkópjai, különösen a Hubble által a mélyűrről készült ceruzasugár képeket. Ez lehetővé tette számukra a galaxisok sűrűségének, valamint az űr egy kis régiója térfogatának egymást követő kiszámítását – írja az Origo.








EZT OLVASTA MÁR?

X