Más galaxisokból eredhetnek a Tejútrendszer csillagai


-A A+

A Harvard egyetem csillagászai tették közzé a hónap közepén munkájuk eredményét, amely arra utal, hogy a Tejútrendszer legtávolabbi tagjai valószínűleg más galaxisokból erednek, ezeket pedig az idők során egyszerűen lecsatoltuk róluk.

A szimulációk alátámasztják a feltevést, ám nem mindegyik esetben látunk még tisztán. A szakemberek szerint saját galaxisunk legtávolabbi tagjai, amelyek tőlünk mintegy 300 ezer fényévre helyezkednek el, jó eséllyel eredetileg nem a Tejútrendszerhez tartoztak.

Az általunk ismert 11 ilyen példányból legalább 5 a Sagittarius elliptikus törpegalaxisról szakadhatott le, ahogy az többször megkerült minket, időről-időre elveszítve néhány csillagát. Több számítógépes szimulációt is lefuttattak ezzel kapcsolatban, az elmúlt 8 milliárd évet megvizsgáló munka során azonban sok múlott azon, hogy miként szabták meg az említett törpegalaxis kezdősebességét, illetve haladásának pontos irányát. Ez eredetileg a Tejútrendszer tömegének 1 százalékával rendelkezhetett, az idők során azonban csillagainak egyharmadát, sötét anyagának pedig 90 százalékát veszítette el, saját (méretesebb) galaxisunk hatása tehát jelentős.

Több olyan szimulációt is kijelöltek, amelyek megfelelnek a jelenlegi helyzetnek, bár az még nem világos, hogy a másik 6 csillag honnan ered – ezek akár egyéb kísérőkről is leszakadhattak. A folyamat révén azonban az ilyen csillagok 3 különböző szál mentén fűződhettek fel, ezek a Tejútrendszer közepétől egészen 1 millió fényévnyi távolságra nyúlhatnak, az égbolton megfigyelhető legnagyobb jelenségek közé sorolva be – igaz, a Sloan Digital Sky Survey révén eddig csak az egyik ilyen szálat térképeztük fel, és ezt sem a szimulációk által megjósolt terjedelemben – írja az sg.hu.








EZT OLVASTA MÁR?

X