Görög feltaláló szabadalmától a Galaxy S8-ig – így fejlődtek az okostelefonok


-A A+

Bár a köztudatban az iPhone szerepel az első okostelefonként, ez nem így van. A valóságig egészen 1972-ig kell visszamennünk.

Theodore Paraskevakos görög-amerikai feltaláló neve kevésbé cseng ismerősen, mint Steve Jobsé, pedig sokat köszönhetünk neki. Paraskevakos 1972-ben nyújtotta be szabadalmát az amerikai Szabadalmi Hivatalhoz, amelyben digitális információk generálására és továbbítására alkalmas készüléket álmodott meg – ezzel összekötve a telefonos kommunikációt a számítástechnikával. A szabadalmat 1974-ben fogadták el.

Az okostelefonokhoz azonban még nem értünk el ezzel. Paraskevakos szabadalma után tíz évvel jelent meg az első mobiltelefon, a Motorola DynaTAC 8000X. A Dr. Martin Coopernek köszönhető találmány hatalmas volt, nehéz és természetesen nem túl okos.

A következő lépést az IBM tette meg 1994-ben. Miután 1992-ben az Apple bemutatta az első a digitális személyi asszisztenst (PDA), az IBM ötvözte ezt a technológiát a telefonnal, és létrehozta a Simon Personal Communicatort.

Ez már valóban az okostelefonok ősének számított. Érintőkényernyős volt, és a telefonálás mellett saját telefonkönyvvel, világórával, számológéppel rendelkezett, faxot és e-mailt küldött és fogadott, még a Scramble nevű játékot is tartalmazta.

Ezt fejlesztette tovább a későbbiekben az Ericsson. A svéd cég 2000-ben megjelent R380 modellje ráadásul már okostelefon néven futott. Könnyű volt, kicsi és az első telefon, amely a ma kevésbé ismerősen csengő Symbian operációs rendszert futtatta. Ez a készülék is érintőképernyőt kapott, de még mindig fekete-fehér volt. Új szoftvereket azonban még nem lehetett telepíteni rá.

Azt az áttörést végül, amely a mai napig meghatározza az okostelefonok működését, valóban az Apple hozta el. A 2007-ben ismertetett iPhone-t pedig már 2008-ban követte a Google Android operációs rendszere, amely a mai napig piacvezető.

Az okostelefonok jövőjéről egyelőre csak találgatni tudunk. A hajlított képernyő, az igazán jó akkumulátor, a kiterjesztett valóság-technológia továbbfejlesztése, a beépített projektor, a 3D képernyő és a hologram mint lehetséges vagy már létező utak merülnek fel lépten-nyomon, és vélhetően itt kell keresni az igazságot is.

Mára a kínai gyártók is megizmosodtak, és ha a piac vezetői, legalábbis az Apple, a Samsung, a Huawei egyelőre stabilan állnak is, korábban nem ismert szereplők törnek fel (mint a Vivo, az Oppo, a Xiaomi stb.), a Nokia pedig visszatérőben. Meglepetésekre tehát mindenképpen lehet számítani.

Címlapi illusztrációnk forrása: GSM Arena








EZT OLVASTA MÁR?

X