Ezt kínálta 2016 az okostelefonok terén


-A A+

Nemm volt botrányoktól és szabadalmi perektől mentes 2016 sem, de számos fontos újítás és gyönyörű új modell került be az okostelefonok történelmébe. Ezek közül válogattunk annak tudatában, hogy a lista korántsem teljes. Igyekeztünk viszont nemcsak a nagyoktól, hanem a kevésbé ismertektől is bemutatni egy-egy modellt.

Az év egyik legnagyobb meglepetése a Google váltása volt. A Nexustól búcsút vevő vállalat új termékcsaládot jelentett be, a Pixelt. Két modellt dobtak piacra, egy 5 és egy 5,5 inches verziót, olyan kamerával, amelyik a toplisták élére került. És mivel az Android a Google tulajdona, készülékei kapják meg a legfrissebb verziókat, ráadásul a letisztult operációs rendszereket.

Az iPhone 7 és 7 Plus kérdés nélkül a legjobb készülékek közé tartozik. Az almás cég tavalyi telefonjai új kamerát kaptak – a Plus egyenesen kettőt –, jobb képernyőt, sztereó hangszórókat, és persze új operációs rendszert. Sokakat bosszantott, de úgy tűnik, a mellékelt kábel nélküli fülhallgató a jövő, ezt pedig az Apple hozta el.

A Samsung, bár számos botrány nehezíti a dolgukat – a robbanó Note7-esek és a vezetőséget övező korrupciós ügyek – tavaly is remekelt. A Galaxy S7 és S7 Edge készülékekbe visszatért az SD-kártya úgy, hogy eközben víz- és porálló a két telefon. Az Edge képernyőjének szépségéről már szólni sem érdemes.

Szintén ide kívánkozik a Xiaomi legújabb, és több tekintetben nagyszerű újításokat tartalmazó Mi MIX modellje. A 6,4 inches képernyő az előlap 91,3 százalékát teszi ki, ehhez pedig számos újításra volt szükség. A telefonhívásokat például nem hangszórón, hanem a telefon testének remegésén keresztül halljuk, kisebb előlapi kamerát kapott, ami a telefon aljára került, ahogyan a fényerő-mérő is. A közelségmérő a képernyő mögé került. A készüléket kerámiával vonták be, és mindent kapott, ami egy luxustermékhez jár.

Bár nem tartozik a gyártók közé, a OnePlus 3T modellje is a toplista élére kívánkozik. A készülék egyik előnye a gyorstöltés, a cég szerint egynapos használatra félóra alatt tölthetjük fel. A Snapdragon 821-es processzor, a 6 GB RAM, a 128 GB tárhely nagyszerű játékélményt nyújt.

A Huawei P9 történelmet írt, amikor a fényképészet csúcsgyártójával, a Leicával állapodott meg. A készülék két kamerát kapott a neves gyártótól, olyan szintjére emelkedve a technológiának, ahová kevesen érnek el. Ehhez igazították az 5,2 inches képernyőt is, de egyéb mutatók szerint sem kell szégyenkeznie a kínai gyártónak.

Címlapi illusztrácink forrása: techtimes.com








EZT OLVASTA MÁR?

X