Összekötné az agyat és a gépet a Facebook


-A A+

A Facebook éves F8 fejlesztői konferenciájának szerdai napján kiderült, hogy a vállalat Building 8 nevű kutatás-fejlesztési részlegén már dolgoznak egy olyan megoldáson, amellyel gondolati úton tudnánk gépelni.

Ez nagyjából ötször olyan gyors gépelést jelentene, mint ahogy most bepötyögjük a szöveget a telefonunkon.

Regina Dugan, a Building 8 vezetője egy példával azt is egyértelművé tette, hogy miért fontos ez a Facebooknak: így például sokkal gyorsabban tudnánk üzenetet küldeni az ismerőseinknek. Dugan egy technológiai demonstrációs videót is bemutatott a konferencián, és kiderült, hogy ugyan még sokat kell dolgozni egy ilyen emberi agy és gép közötti, a mindennapokan is jól használható kommunikációs csatorna kiépítésén, de azért már tartanak valahol a fejlesztésben.

A szakember azzal számol, hogy néhány éven belül elkészülnek a fentebb említett megoldással, ami már percenként 100 szavas "gépelési" sebességet tesz lehetővé.

Mark Zuckerberg megemlítette, hogy a "gondolatolvasó" készüléket valamilyen viselhető eszközként szeretnék majd piacra dobni, olyan formában, ami a tömeggyártást is lehetővé teszi. Másrészt pedig már belengette, hogy egy ilyen technológia mennyire természetesebbé teszi a kiterjesztett, hát még a virtuális valóság használatát.








EZT OLVASTA MÁR?

X