Európai szuperteleszkóp épül Chilében


-A A+

Az Európai Déli Obszervatórium hivatalos oldalán számoltak be arról, hogy a dél-amerikai országban megtartották az alapkő letételének ceremóniáját, amelyen a chilei elnök is részt vett.

Az Extremely Large Telescope (ELT) névre keresztelt platform nem az első ilyen építmény lesz az Atacama-sivatag területén, hiszen itt (pontosabban a mostani helyszíntől alig 20 km-re lévő Paranal-hegyen, 2600 méteres magasságban) már jelenleg is működik a Very Large Telecope (VLT), amelyet két másik kisebb társa egészít ki.

A sivatag a helyi klíma miatt ideális környezetet biztosít a folyamatos megfigyeléshez, ezért is esett az európai illetékesek választása erre a régióra, a most felépítendő példány azonban az eddigi legnagyobb optikai/infravörös távcső lesz, hiszen ennek főtükre 39 méteres, az ezt befogadó hatalmas forgatható dóm átmérője pedig 85 méter lesz, ami már egy futballpálya méretéhez fogható – írja az sg.hu.

A szakemberek kiemelik, hogy a nagy méretnek és a helyszínnek köszönhetően több nagy áttörés következhet be a Földhöz hasonló exobolygók megfigyelésében, a sötét energia és a sötét anyag kutatásában, de legalább ilyen fontos lesz az Univerzum keletkezésének vizsgálata, aminek során további, ma még fel sem merülő kérdésekkel szembesülhetünk – arról nem is beszélve, hogy a különböző eredményeknek gyakorlati, a mindennapokban is hasznos következményei lehetnek. Az építkezést egyébként egy 15 európai országból és Brazíliából álló konzorcium támogatja és felügyeli, Chile maga a helyszínt adományozta a szervezetnek.

Címlapi illusztrációnk forrása: astronomynow.com








EZT OLVASTA MÁR?

X