Kivizsgálta Edward Snowden anyagait a német titkosszolgálat


-A A+

Nem talált Németország elleni amerikai vagy brit kémkedésre, vagy egyéb bűncselekményre utaló jeleket a német szövetségi legfőbb ügyészség az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) leleplezett adatgyűjtő programjaival kapcsolatban.

A hatóság mai közleménye szerint az ügyészségi vizsgálatok sora és az NSA körüli leleplezések német vonatkozásainak feltárásával foglalkozó szövetségi parlamenti (Bundestag-) vizsgálóbizottság sem tárt fel "megbízható támpontokat arról, hogy amerikai vagy brit hírszerző szolgálatok jogsértő módon, rendszerszerűen és tömeges méretben megfigyelték volna a német tömegkommunikációt és az internetforgalmat".

Erre a megállapításra jutott a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) és a szövetségi informatikai biztonsági hivatal (BSI) is a Németországon átfutó otpikatikábel-hálózat révén lebonyolított kommunikációról folytatott vizsgálatukban, valamint a Frankfurtban működő nemzetközi, úgynevezett internetforgalom-cserélő központ üzemeltetője (DE-CIX) - áll a közleményben.

Kiemelték, hogy az NSA korábbi külső munkatársa, Edward Snowden által a szolgálattól 2013-ban kiszivárogtatott dokumentumokban nincsenek "konkrét utalások" arra, hogy az NSA kémkedett volna Németországban vagy Németország ellen. A dokumentumokból csak az olvasható ki, hogy milyen technológiával és képességekkel rendelkeznek az amerikai szolgálatok, és nincsenek bennük adatok arról, hogy ezeket használták volna "célzottan Németország ellen". 

A dokumentumok alapján "konkrétan leírható, ténylegesen végrehajtott lehallgatási műveletekre" sem lehet következtetni, ezért nincs mód az ügy további ügyészségi vizsgálatára - közölte a legfőbb ügyészség. Korábban a német sajtóban arról jelentek meg a Snowden-féle iratokra hivatkozó jelentések, hogy az NSA lehallgatta mások mellett Angela Merkel kancellár szolgálati mobiltelefonját és adatokat gyűjtött nyugat-európai cégekről és személyekről, kormányokról és európai uniós intézményekről.








EZT OLVASTA MÁR?

X