Minden egyes állampolgárát pontozni fogja Kína


-A A+

A Black Mirror című sorozat egyik epizódjában minden állampolgárhoz nyilvános szám társul, amelyet a viselkedésük határoz meg. A hátborzongató forgatókönyv megvalósításán máris dolgozik egy ország: Kína.

A kínai állam még 2014-ben felvetette egy úgynevezett társadalmi hitelrendszer kidolgozását. Az elképzelés szerint egy "nemzeti bizalmi pontszámot" vezetnek be, amely a mindennapi aktivitásunk méri.

A Wired cikke rámutat arra, hogy ennek az első felében már ma is részt veszünk: azt, hogy mit vásárolunk online, kikkel és hol találkozunk, mit és mennyi ideig nézünk a neten, mit játszunk, milyen számlákat fizetünk vagy nem fizetünk ki, ma is tudják a techóriások. Ami újszerű viszont, hogy a kínai kormány mindezt egyetlen számba akarja sűríteni a saját szabályai szerint – ez a szám pedig nyilvános lenne.

A Black Mirror című sorozat harmadik évadában, a Nosedive című epizódban már bemutatták, hogy mindez hová vezethet: társadalmi hierarchiát épít ki, amelyből azok, akik nem a lefektetett szabályok szerint viselkednek, kirekesztődnek. Így folyamatos kényszerben és teljes kontroll alatt él mindenki.

A kormány persze mismásol: szerintük a bizalmon van a hangsúly, az őszinteség kultúráját akarják megteremteni. Johan Lagerkvist, a Svéd Nemzetközi Kapcsolatok intézetének munkatársa, internetszakértő szerint ez nem más, mint az Amazon fogyasztó-követési gyakorlata egy orwelli politikai csavarral.

Egyelőre önkéntesen lehet csatlakozni a hitelrendszerhez, de 2020-tól kötelezővé válik, ennek értelmében mind az 1,3 milliárd kínai állampolgár és a jogi személyek is nyilvános pontszámot kapnak majd. A most csatlakozók kedvezményeket kapnak kínai cégektől, például hamarább jelentlkezhetnek be hotelekbe vagy a reptéren, autóbérléskor nem kell előleget fizetniük.

A kormány nyolc vállalatot bízott meg a feladattal: az egyik a China Rapid Finance, amely a 850 millió felhasználóval bíró WeChat fejlesztője, a másik az Alibaba partnereként ismert Ant Financial Services Group (AFSG) által működtetett Sesame Credit – ez utóbbi már most is pontozza a felhasználóit, több szempont, például az ismerősök szerint is.

Előnyök és hátrányok

Félő, hogy ezeket az adatokat használva Kínában 2020-tól nemcsak a saját vélemények számítanak majd, hanem az ismerősöké is: aki a hivatalos politikával szemben fogalmaz meg véleményt, annak az ismerősei is hátrányosabb helyzetbe kerülnek.

De ennél többről is van szó: a magas pontszámok számíthatnak a személyes kapcsolatok terén, előnyt jelenthetnek egy randiban, könnyebben találhatnak házastársat. Ezzel új társadalmi osztályok épülhetnek ki (már csak ezért sem nevezhető Kínai kommunistának, hiszen az osztálynélküli társadalmat jelent, de szocialistának sem, lévén még csak nem is céljuk ennek az elérése). Akiknek alacsony a pontszámuk, rengeteg hátrányt szenvednek, amit a zsebük érez meg: nem bérelhetnek autót, nem vehetnek fel kölcsönt, akár az álláskeresésben is kudarcok sorozata éri őket. Emellett lassúbb internetsebesség, a szabad külföldre utazás joga vár az alacsony pontszámú emberekre, és ki tudja, ez a lista hol ér véget.








EZT OLVASTA MÁR?

X