Elon Musk: a mesterséges intelligencia valószínűleg meg fog ölni minket


-A A+

Elon Musk ismét ügyeletes apokalipszis-szakértőként lépett színre, amikor nemrég úgy nyilatkozott: a mesterséges intelligencia valószínűleg meg fog ölni minket.

Miután már azt is mondta, hogy számítógép-szimulációban élünk, a Marsot nukleáris bombákkal kell élhetővé tenni, ezúttal azzal riasztgatott, hogy a mesterséges intelligencia meg fog ölni minket. Szerinte bármennyire is dolgozunk azon, hgoy biztonságos legyen a MI fejlesztése, 5-10 százalékos sikerességi arányt érhetünk el.

Korábban arról beszélt, hogy máris veszítettünk a mesterséges intelligenciával szemben, és legfennebb csatlakozhatunk hozzá. Egy MI-hoz képest legfennebb egy macska vagy más házikedvenc szintjén állunk majd – mondta.

Musk szószólója az embert a számítógéppel való összekötésnek, ez az egyik új startupja, a Neuralink célja is.

Az ötletnek vannak kritikusai. Slavoj Žižek filozófus arra hívja fel a figyelmet, hogy egy ilyen egyesüléssel teljesen feladjuk a saját szabadságunkat, hiszen a kérdés az, ki kontrollálja valójában majd az agyunkat? Nem leszünk többé emberek, azaz nem lesz meg többé az elkülönülés saját magunk és a külső valóság között.








EZT OLVASTA MÁR?

X