Sikeresen kilőtték a világ legnagyobb hordozórakétáját


-A A+

Útnak indították kedd délután az Egyesült Államokból a SpaceX vállalat új, óriás rakétáját, amely kísérleti repülésére egy Tesla típusú gépkocsit is magával visz, hogy Nap körüli pályára állítsa a tervek szerint.

A Falcon Heavy nevű rakéta a jelenlegi legerősebb űreszköz, és korábban is csak a Holdra szálláshoz használt Saturn V típus múlta felül. Az indulását óriási érdeklődés kísérte a helyszínen, a floridai Cape Canaveralban és a tv-képernyőkön keresztül.

Elon Musk, a SpaceX és a Tesla tulajdonosa nem zárta ki a kudarc lehetőségét, de hétfőn azt mondta, hogy a mérnökök mindent megtettek a siker érdekében, és ő belenyugszik, bármi is történjék.

A Falcon Heavy felépítése egyszerű: egy korábban már kipróbált rakétatípusból (Falcon 9) hármat kapcsoltak egybe. A nagy kérdés, hogy a három egység miként tud majd együttműködni repülés közben.

A Falcon Heavy három gyorsító rakéta összesen 27 hajtóművének segítségével emelkedett a magasba. A majdnem 70 méter magas űreszköz, ha beválik, a jövőben képes lesz majd 70 tonna hasznos terhet Föld körüli pályára állítani, míg a magasabb, geostacionárius pályára 22,2 tonna tömegű terhet vihet magával.

A két kisegítő rakéta levált két és fél perccel az indulás után, és visszaereszkedett a Cape Canaveral-i Kennedy űrközpont közelében lévő légitámaszpontra. A fő rakéta feljebb emelkedik, de - miután teherkapszulájával pályára állítja a meggyszínű Tesla Roadster sportkocsit - szintén visszatér majd, az óceánon lévő egyik platformra.

Az elektromos autóba "utast" is ültettek, egy űrruhába öltözetett bábut, amely a Starman nevet kapta. A Tesla gépkocsi a tesztrepüléseken szokásos értéktelen ballasztsúlyt (vas, beton) helyettesíti, ugyanakkor óriási reklámértékkel bír a cégtulajdonos Musk számára.

A Falcon Heavy ugyanarról az indítóállásról szállt fel, ahonnan a hatvanas évek végétől kezdve a holdexpedíciók indultak. A "fellövést" a magas légkörben uralkodó erős szél miatt több mint két órával elhalasztották.








EZT OLVASTA MÁR?

X