Története legnagyobb veszteségét jelentette a Tesla


-A A+

A piaci várakozásoknál kisebb, de így is története legnagyobb negyedéves veszteségét jelentette 2017 negyedik negyedévéről az elektromos autókat és energiatároló berendezéseket gyártó amerikai Tesla Inc. Negyedéves működési eredményét tekintve azonban a cég az idén már pozitív értékekre számít.

A Tesla Inc. a tavalyi negyedik negyedévben 675 millió dollár veszteséget könyvelt el, jóval nagyobbat a 2016 negyedik negyedévi 121 millió dollárnál. A 2003-ban alapított vállalatnak a 2017 negyedik negyedévi lett így története legnagyobb negyedéves vesztesége.  Piaci elemzők azonban még ennél is nagyobb veszteségre számítottak, míg az értékesítési árbevétel esetében a ténylegesnél kisebbre.

A Tesla a negyedik negyedévben 3,3 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, 44 százalékkal nagyobbra az egy évvel korábbinál.

Az elemzői várakozásokra rácáfoló eredmény adatoknak köszönhetően a Tesla részvényének az árfolyama a tőzsdén kívüli forgalomban több mint három százalékkal erősödött. A Tesla részvénye tíz százalékkal áll év eleji árfolyama felett és 37 százalékos 12 havi nyereséget hordoz.  Öt év alatt a papír árfolyama nyolcszáz százalékkal emelkedett.

2017 fontos mérföldkő volt a Tesla történetében. Megkezdte a 35 ezer dolláros árszinten tömegterméknek szánt Model 3 gyártását és kiszállítását a megrendelőknek, bemutatta elektromos kamionját és a kétüléses nyitott Roadster elektromos autó következő generációját, valamint üzembe helyezte a világ legnagyobb akkumulátor telepét Ausztráliában. A cég reputációja azonban komoly csorbát szenvedett a Model 3 gyártásában bekövetkezett fennakadások miatt. Két másik modellje, a Model S és Model X gyártásában és értékesítésében azonban rekordot ért el a Tesla.

A Tesla az idei első negyedév végére heti 2500 a Model 3 gyártását tűzte ki célul, amit a második negyedév végére 5 ezerre kíván emelni. A jelenlegi gyártási volumen még messze elmarad az első negyedévi céltól.

A negyedik negyedévben összesen 1542 Model 3 gépkocsit szállított le a megrendelőknek a Tesla. A két másik modellből 28 425 példány került a vásárlókhoz, 10 százalékkal több mint a harmadik negyedévben és 28 százalékkal több mint 2016 negyedik negyedévében. A negyedik negyedévben a gyártókapacitás Model 3-ra való átállítása miatt a Tesla 22 ezerre korlátozta a Model S és Model X gyártását és ezzel párhuzamosan 18 havi mélypontra csökkentette késztermék készleteit.

A negyedik negyedévben a Model S és Model X autókra beérkezett új megrendelések csak kissé maradtak el a harmadik negyedévi rekordtól, a 2017 egészében beérkezett megrendelések volumene pedig jelentős mértékben emelkedett a 2016-oshoz képest. A Model 3 megjelenése tehát nem csökkentette a két korábbi modell iránti vásárlói érdeklődést. Sőt, a márkakereskedők tapasztalatai szerint azokban a szalonokban, ahol a Model S is ki van állítva, növekedtek a Model 3 és a Model X megrendelései is.

Az év folyamán a Tesla elektromos autó gyorstöltő (Supercharger) hálózata globálisan 338 helyszínnel 1128-ra bővült.

A Tesla számításai szerint negyedéves működési eredménye az idei év folyamán valamikor már pozitívra fog váltani, mégpedig fenntartható módon. A Model 3 és az energiatároló termékek gyártásának a felfutásával párhuzamosan az értékesítési árbevétel növekedési üteme meg fogja haladni a tavalyit.     








EZT OLVASTA MÁR?

X