Az idősek napját ünnepelték Korondon


-A A+

Évtizedes hagyománya van annak Korondon, hogy november derekán az időseket, nyugdíjasokat, valamint az aranylakodalmasokat megünnepelik. Ebből az alkalomból vett részt a kultúrotthonban megtartott eseményen Dr. Verestóy Attila szenátorjelölt.

Az Idősek napja az irántuk kimutatott tiszteletünkről szól, ugyanakkor alkalmat ad arra, hogy a sokat látott, tapasztalt családtagokat, ismerősöket, barátokat a támogatásunkban, szeretetünkben megerősítsünk – mondta Katona Mihály, Korond község polgármestere.

„Régen nemcsak kikérték az öregek véleményét a döntéshozatalnál, hanem meg is fogadták a tanácsokat – fiataljaink számára ma is ők kellene a példaképek legyenek. Az értékrendek változnak” – fogalmazott a polgármester, A keresztény értékrend tarthat csak meg a tisztességes úton – tette hozzá, majd gratulált az ötven éves évfordulóikat ünneplő házastársaknak.

„Ha az unokáimra nézek, az öröm mellett arra gondolok, hogy ők kapcsolják össze a múltat, jelent és jövőt. Mindig valamit tovább adunk, ami értelmet ad életünknek” – vezette fel köszöntőjét Dr. Verestóy Attila. Csak abban bízhatunk, mondta, hogy valós értékeket adunk tovább, valamit, ami emberi.

„A gyermekek által nyerünk örökkévalóságot, és valójában ezért csodálatos élni. Én is az önök köreibe tartozom, tulajdonképpen az ember sokáig nem hiszi el, hogy egyszer ő is a szépkorúak sorába lép. Adja hát Isten, hogy egy év múlva és kettő múlva is itt legyünk, együtt ünnepelhessünk” – zárta gondolatait a szenátor. 








EZT OLVASTA MÁR?

X