Péter Ferenc: jó választási eredmények kellenek a hatékony érdekvédelemhez


-A A+

Akkor tud hatékonyan fellépni az RMDSZ a magyar oktatási intézmények érdekében, ha a jó választási szereplést követően kormányra kerül – vélekedik Péter Ferenc. A Maros megyei tanács elnöke szerint a közösség bomlasztása a célja az erdélyi magyarság vezetői elleni hatósági túlkapásoknak.

Az utóbbi hetekben a római katolikus gimnázium ügye határozta meg a marosvásárhelyi magyarok közhangulatát. Milyen előrelépés történt azóta ez ügyben?

Közel egy hónap telt el azóta, hogy a korrupcióellenes ügyészség hatósági felügyelet alá helyezte a római katolikus gimnázium igazgatóját, de az ügyben az elmúlt hetekben alig történt látható előrelépés, pedig az RMDSZ többször is sürgette az illetékes szerveket, hogy tisztázzák az iskola helyzetét, és biztosítsák a gimnáziumban folyó oktatási tevékenység zavartalan folytatását. Ez a mai napig sem történt meg, hiszen a gimnáziumba nem neveztek ki helyettes igazgatót, így a tanintézet számos adminisztratív problémával küszködik. A megyei tanács elnökeként nincs kompetenciám konkrét lépéseket tenni az ügy rendezésére, de úgy gondolom, hogy az előrelépés szempontjából  is fontos az a közösségi összefogás, amely kialakult a gimnázium ellen indított eljárást követően. Az egyház, az RMDSZ és a magyar közösség vezetői első perctől tiltakoztak a katolikus iskola működésének megkérdőjelezése ellen, és a magyar lakosság is első perctől kiállt az ügy mellett. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több ezren vettek részt a katolikus egyház és az RMDSZ által szervezett tüntetésen. A tiltakozó akciót követően az egyház és az RMDSZ közös memorandummal fordult az államfőhöz és a miniszterelnökhöz, melyben azt kérték, járjanak közre a beindult folyamatok megállításáért. Az RMDSZ Maros megyei szervezete pedig hivatalos átiratban kérte az oktatási a minisztériumot és a tanfelügyelőséget, hogy a lehető leghamarabb nevezzen ki ideiglenes igazgatót a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum élére. Ez eddig nem történt meg, de bízok benne, hogy a frissen kinevezett ideiglenes főtanfelügyelő rendezi a helyzetet.

A marosvásárhelyiek szép számban tüntettek is az iskoláért. Milyen volt a visszhangja ennek a demonstrációnak, mennyire kovácsolta egybe a magyar közösséget?

Példaértékűnek látom azt az összefogást, amely a katolikus gimnázium kapcsán kialakult, erős üzenete volt annak, hogy a vársétányon rendezett tüntetésen több ezren gyűltünk össze, kiállva a magyar iskolákért és az anyanyelvi oktatáshoz való jogunkért. A tüntetésnek pozitív visszhangja volt, a jelenlévő román újságírók is korrekt módon számoltak be az eseményről. Persze akadtak olyanok is, akiknek nem tetszett ez a megmozdulás, és kampányfogásnak minősítették, de úgy gondolom, ebben az ügyben elengedhetetlen volt a politikum és a civil szféra közös fellépése, és én örülök annak, hogy a marosvásárhelyi magyarság újra megmutatta, hogy fontos ügyekben össze tudunk fogni.

Nem képzelhető el, hogy az utcai tiltakozás ellentétes célt ér el, azaz az ügyészség „bekeményít” ebben az ügyben?

Nem hiszem, hogy a tüntetés negatívan befolyásolná a bűnügyi szervek munkáját.  A magyar közösség békésen, törvényes módon adott hangot véleményének, az ügyészek pedig ennek ismeretében folytathatják tovább az elkezdett vizsgálatot.

Hogyan lehetne „megmenteni” ön szerint az iskolát és diákjainak eddigi tanulmányait?

Először is le kell szögeznünk, hogy az RMDSZ szakértői szerint a római katolikus iskola jogszerűen működik, az eddig kiadott oklevelek érvényben vannak és az ügyészség vizsgálata nem befolyásolja a jelenlegi iskolaévet. Jó esélyt látok arra is, hogy ez az iskola megmaradjon és tovább működjön, hiszen a létjogosultsága nem kérdéses. Amennyiben adminisztratív hibák történtek a létrehozásakor, akkor ezeket szintén adminisztratív úton kell orvosolni, ennek semmi köze a korrupcióhoz! Leírhatja-e egy ügyész, hogy egy magyar nyelvű iskola nem működhet? Felülírhatja-e azt a döntést, amelyet az alkotmány kimond, hogy lehet felekezeti iskolát létrehozni, hogy lehet anyanyelven tanulni? Közösségi összefogással kell határozott nemet mondani ezekre a veszélyes akciókra.  A száz éves múltra visszatekintő marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraindítása közösségi igény volt, a vásárhelyi magyarság és a diákok jövőjét szolgálja. Az RMDSZ a kezdetektől fogva támogatta a kezdeményezést, és a helyi tanácsban azért dolgozott, hogy újraalakuljon az iskola. Bízok benne, hogy sem a tanfelügyelőség, sem a tanügy-minisztérium nem tartja már sokáig bizonytalanságban a gimnázium tanulóit és tanárait, hiszen óriási felelőtlenség 400 diák és 50 pedagógus sorsával játszadozni.

A parlamenti választások hozhatnak-e valamilyen kedvező változást ebben az ügyben?

Igen, ha lejárnak a választások, akkor már nem lesz szükség arra, hogy politikai kérdésként tekintsenek erre. Reméljük, hogy nyugodtabb időszak következik, amikor objektív döntések szültnek majd a katolikus gimnázium ügyében. Idén többször kellett megtapasztalnunk, hogy azokat a vezetőinket, akik elszántan, kemény munkával küzdenek közösségünkért, hatósági vizsgálódással próbálják eltávolítani tisztségükből. Ezek a törekvések az erdélyi magyar közösség egésze ellen irányulnak. Meghurcolják közösségi vezetőinket, megpróbálnak megfélemlíteni bennünket, hogy erőfeszítéseink ne a közösségépítésre, hanem a folyamatos védekezésre irányuljanak. Ezért fontos, hogy december 11-én elmenjünk szavazni. Ha az RMDSZ jól szerepel a választásokon, akkor kormányra is kerülhetünk, és így még hatékonyabban felléphetünk iskoláink védelméért. Abban is bízok, hogy ha lejár a 60 napos hatósági felügyelet ideje, akkor Tamási Zsolt-József visszatérhet az iskolába és újra elláthatja igazgatói teendőit.

Volt még egy esemény, ami negatívan érintette nem csak a marosvásárhelyieket, hanem a székelyföldieket is: elköltözött a Wizz Air a vidrátszegi repülőtérről. A megyei tanács jelentős összeget utalt ki a kifutópálya korszerűsítésére. A legpesszimistább forgatókönyv szerint mikor fejeződnek be leghamarabb a munkálatok?

A WizzAir légitársaság járatainak ideiglenes elköltöztetése komoly veszteség a megyének és a lakosságnak is, de nem vagyunk pesszimisták. A marosvásárhelyi repülőtér fejlesztését tekintve sok mulasztás történt, ezért is döntöttünk úgy, hogy kivizsgáljuk minek következtében jutottunk a jelenlegi helyzetbe. Ami a jövőt illeti, mielőbb el szeretnénk kezdeni a repülőtér kifutópályájának teljes körű felújítását. A megyei tanács novemberi ülésén elfogadta a beruházás műszaki és gazdasági mutatóit és dokumentációját, következő lépésként a finanszírozást kell előteremtenünk. Mivel a repülőtér az országos fejlesztési mesterterv alapján 2022-ig nem jogosult uniós támogatásra, saját forrásokból, nagy valószínűséggel bankkölcsönből kell fedeznünk a költségeket. A munkálatokra rövid időn belül meg fogjuk hirdetni a versenytárgyalást és reméljük, hogy nem lesznek majd óvások, amelyek megnehezítenék a beruházás előremenetelét. Legjobb esetben jövő őszig készülhet el az új kifutópálya.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X