A külföldön élő magyarokat is szavazásra biztatja az RMDSZ
„Erdély jövője minden erdélyi magyar ügye, azoké is, akik kényszerűségből költöztek el szülőföldjükről, és jelenleg külföldön élnek. El kell menni szavazni az itthon maradt barátokért, családokért, és azért, hogy Erdély egy olyan hely lehessen, ahova megéri visszatérni” – hangsúlyozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke kedden.
A szövetség külföldi szenátori jelöltlistáját vezető politikus elmondta: az RMDSZ arra kér minden erdélyi magyart, aki Magyarországon vagy bárhol máshol külföldön él, hogy vegyen részt a vasárnapi parlamenti választáson, támogassa szülőföldjét, támogassa az erdélyi magyarokat szavazatával. Szerinte minden magyar közös érdeke, hogy Romániában erős legyen a magyar képviselet.
Mint ismeretes, vasárnap a külföldön élő, bejelentett lakhellyel rendelkező román állampolgárok a diplomáciai képviseleteken adhatják le regisztráció nélkül voksukat, azok pedig, akik előzetesen regisztráltak, levélben szavazhatnak. Magyarországon, Budapesten Románia magyarországi nagykövetségén és a Budapesti Kulturális Intézetben, valamint Szegeden és Gyulán, a főkonzulátusokon lehet az urnákhoz járulni.
„Fontos, és sorozatosan fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy vasárnap nem szavazhatnak azok, akik turistaként tartózkodnak külföldön, és azok sem, akik határon túl élnek, de nem rendelkeznek hivatalos állandó vagy ideiglenes lakcímmel. Minden magyar szavazat számít. Akár a Székelyföldről, akár a szórványból, a Partiumból, a Bánságból, a Kárpátokon túlról vagy a külföldi 417 szavazókörzetből érkezik. Vasárnap mutassuk meg az erdélyi magyarok összetartó erejét!” – hangsúlyozta Kovács Péter.
Azok, akiknek állandó lakhelyük külföldön van, útlevéllel − amelyben szerepel az állandó lakhelyre vonatkozó bejegyzés − szavazhatnak. Akiknek ideiglenes lakhelyük van külföldön, a személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel − ehhez mellékelni kell az adott ország hatóságai által kiadott iratot, amivel az ideiglenes lakhelyet igazolni tudja − voksolhatnak.
A külügyminisztérium által összeállított, külföldön szavazóknak szóló kisokosban megtalálható, hogy melyik országban, városban hol vannak a szavazókörzetek, illetve, milyen igazoló dokumentumokkal kell az urnákhoz járulnia azoknak, akik külföldön voksolnak. Ezek az információk elérhetőek a https://www.rmdsz.ro/page/utmutato-a-kulfoldon-szavazoknak linken.
- 34914 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34916 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34917 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34918 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34919 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34919 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni