Én már csak azon csodálkozom, hogy Románia még egyben van, hogy létezik mint ország, hiszen legfelsőbb vezetése csupa-csupa árulóból áll. És nem is akármilyen árulókból – mondjuk egy-egy gyárat vagy a román kereskedelmi hajóflottát ócskavas áron eladó, zsíros üzleteket rokonainak, a politikai klientúrának, jó kis csúszópénzt fizető üzleti köröknek felkínáló, kisded üzletekkel foglalkozó, netán sovén, nacionalista indíttatásból etnikai feszültségeket keltő politikusokból – áll.

Nem bizony, hanem hazaárulókból!

A román politikai élet krémje tehát nem gyárakat, flottát, földeket, eszméket és egyéb apróságokat árul, hanem hazát. És ez bizony nem mendemonda, nem az újságokból származó „fake news”. Nem, ezt az ország bel- és külügyeit intéző, Románia sorsát alapvetően meghatározó, vagyis a legilletékesebb politikusoktól tudjuk, akik ma is fontos vezetői tisztségeket töltenek be.

A legnagyobb kormánypárt, egyben a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea például pontosan tudja – méghozzá pártjával egyetemben –, hogy az ország első embere, Klaus Iohannis hazaáruló. Minderre pedig bizonyítékai is vannak, pártja máris szerkeszti az államfő gonosztetteit összegező feljelentést, amely legalább hét pontban marasztalja el hazaárulásért a cotroceni-i palota lakóját.

A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ludovic Orban viszont azt tudja, hogy éppen Liviu Dragnea, vagyis az ország harmadik embere a hazaáruló, aki Románia negyedik emberével, a kormányfővel, Vasilica Viorica Dăncilával egyetemben árulja orvul a hazát. Ludovic Orban ebben olyannyira biztos, hogy már meg is tette a feljelentést hazaárulás tárgyában az ország harmadik és negyedik embere ellen. És bár a feljelentésben szó szerint nincsen benne, de azt már egy pályakezdő nyomozó vagy ügyész is pillanatok alatt következtetheti, hogy a hazaárulásban vétkes az ország második embere, a szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu is, aki éppen a hazaáruló Liviu Dragnea hazaáruló pártjával szövetkezve vezeti az országot – természetesen hazaáruló módjára.

A kormányfő esetében feljelentésében Ludovic Orban ugyan nem tért ki rá, ám az könnyen meglehet, hogy a bírák (főleg, ha maguk is hazaárulók) mentő körülménynek számítják be a tényt, miszerint a miniszterelnök részéről a hazaárulás esetleg nem is volt szándékos, csupán egyike lehetett Vasilica Viorica Dăncilă folyamatos bakijainak. Amelyekkel olykor, akár önkéntelenül is, de árulja a hazát…

Namármost, hamar felismerhetjük azt is, hogy a politikai elit krémje, vagyis az ország első, második, harmadik és negyedik hazaárulója mellett hazaárulónak nyilváníttatik a parlamenti többség is, meg a kormány valamennyi tagja, no meg a kormánykoalíciós pártok minden politikusa, a titkosszolgálatok összes alkalmazottja, akik a hazaáruló négyek utasításainak engedelmeskednek, és akik megszavazták, sőt, hazaáruló módjára teljesítik a hazaáruló kormány hazaáruló programját.

A kormánypárti politikusokkal együtt pedig ugyancsak hibásak a parlamenti kisebbség tagjai, az ellenzéki politikusok is. Ők ugyanis szótlanul tűrték mindezt, és nem jelentették az illetékes szerveknek, hogy éveken át hazaárulók vezetik az országot. Amely így aztán nem véletlenül sereghajtó mindenféle európai statisztikában és listavezető viszont a negatív táblázatokban.

Persze, dolgukat igencsak megnehezíti a tény, hogy kinek is jelentették volna mindezt – a hazaárulóknak?

Tehát azt most már tudjuk, hogy kik a hazaárulók, azzal viszont senki sincs tisztában, hogy vajon miféle bűnöket követtek el a haza ellen.

Ludovic Orban feljelentésében legalább megírta mindazt a tücsköt-bogarat, ami a hazaárulás kapcsán éppen az eszébe jutott, de erről talán még pártjának tagjai sem tudnak, legfeljebb az ügyészek, ha a nagyvakáció tájékán egyáltalán elolvasták a feljelentést.

A kormánypárt részéről viszont Liviu Dragnea csak annyit árult el, a tőle megszokott sejtelmes módon, hogy az államfő több akciója „a hazaárulás formájának is tekinthető”. Azt nem tudhatjuk, hiszen ő sem árulta el, hogy mennyire tekinthető hazaárulásnak a „hazaárulás formája”. Ráadásul pedig sem ő, sem pártja, sem koalíciós partnere még arról sem döntött, tegyenek-e egyáltalán feljelentést az államfői hazaárulás ügyében.

Hát tessenek most már megmondani, nem hazaárulók az ilyen politikusok, akik azon filozofálnak, hogy jelentsék-e avagy sem a legmagasabb szintű hazaárulást? Még akkor is, ha az csupán a „forma” állapotában leledzik? Vajon ez nem tekinthető a hazaárulás elhallgatásának, elleplezésének, netán cinkosságnak vagy valami ehhez hasonlónak, amit már csak Tudorel Toader tudna megmondani?

Ne feledjük: a „székely terroristákat” is elítélték, pedig „terrorakciójuk” csak tűzijáték „formájában” és mindössze virtuálisan létezett…

Vajon mekkora hitele lehet külföldön, európai és transzatlanti stratégiai partnerei előtt egy olyan országnak (vagy az általa aláírt szerződéseknek, megállapodásoknak), ahol az első négy politikai vezető hazaáruló és – mondjuk így, szépítően – hazaárulásban másodfokú bűnösnek tekinthető a teljes román politikai elit?

 Végül pedig, ha úgy vesszük, hazaáruló az egész ország, amely évtizedeken át tunya módon szemlélte, hogy miféle politikusok kezébe adta a hatalmat, és tétlenül tűrte, hogy milyen emberekre bízta rá a sorsát.

Hát ezért nem jó ilyen súlyos szavakkal játszadozni.

Fotó: Adevărul