A multikulturalizmus minden kétséget kizáróan korunk egyik politikatudományi alapfogalma. A mind globalizáltabb emberi társadalmak sorsa azon fog múlni, hogy képesek lesznek-e a különböző nyelvek, kultúrák, vallásos tradíciók egymás mellett élésének megnyugtató szabályrendszerét kialakítani.

Sajnos a multikulturalizmusról alkotott mai elképzelések éppen ezt a célt nem látszanak szolgálni. Egy széles körben elfogadott meghatározás szerint „ A multikulturalizmus minden etnikai-kulturális csoportot egyenlőnek tart. Azt vallja, hogy minden egyes egyénnek jogában áll társulni az általa választott kultúrával, és mégis teljes mértékben élhet a gazdasági és társadalmi egyenlőség lehetőségeivel. Egyetlen kulturális entitásnak sincs előjoga valamely másikkal szemben, sőt mivel gazdagítja a társadalmat, mindegyiket tiszteleteben kell tartani és támogatni kell.”

Minden szóval egyet lehet és szerintem kell is értenünk. A probléma nem abban van, amit a definíció tartalmaz, hanem abban, amit nem. Először is hiányzik belőle a nyelvre való utalás. S ezt a hiányt a kulturális terminus jelenléte sem pótolhatja. Másodszor hiányzik a kölcsönösség fogalma, ez pedig a többség és a kisebbség közti tényleges egyenlőség lehetőségét teszi kérdésessé. Maga a többség fogalma sem jelenik meg a definícióban, ami azt a látszatot kelti, hogy a multikulturalizmus pusztán az etnikai-kulturális kisebbségekre vonatkozik. Arról nem is beszélve, hogy a politológiai zsargon a meglehetősen zavaros etnikai terminust soha nem alkalmazza az egyes államok többségi közösségeire, szinte kizárólag a kisebbségi közösségekre.

Ezek a fogyatékosságok nem csak magát a definíciót, de a multikulturalizmus társadalmi megvalósítására tett kísérleteket is szükségszerűen futtatják zátonyra. A fogalom a gyakorlatban a kisebbségi kultúrák bizonyos elemeinek a többségi nyelvbe és kultúrába ágyazott megőrzését jelenti. Az eklatáns példa éppen Magyarország, ahol a néptánc mozgalom teljes mértékben „multikulturális” azaz a magyar néptánc– a cigánytól a szlovákig, szerbig, németig és tovább – az összes magyarországi „kisebbség” koreográfiai és zenei hagyományát magába olvasztja. Azaz a magyar kultúra integráns részévé teszi. S ezzel voltaképpen el is végezte „feladatát”. Büszkén vállalhatja a magyar multikulturalizmust, még tetszetős jogi-adminisztratív formulákat és intézményrendszert létrehozott a multikulturális látszat fenntartására. A probléma csak az, hogy a „kisebbségek” már „saját” nyelvüket sem mindig beszélik, vagy ha igen, legfeljebb a családban vagy baráti körben. De az utóbbi is ritkaság.

De valami hasonló zajlik Romániában is, ahol a hivatalos kultúrpolitika a kulturális intézmények elrománosítását évtizedeken át egyfajta multikulturalizmus leple alatt szorgalmazta. A multikulturálisnak aposztrofált kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen ma is kizárólag a román nyelv tekinthető hivatalosnak. Románul minden kisebbséginek kötelező módon tudnia kell, e nélkül a felvételije sem sikerülhet. A kisebbségi nyelveket, jelesül a magyart, a németet és a cigányt azonban a román többség tagjai még csak fakultatív tárgyként sem vehetik fel. A fent idézett definícióban hirdetett egyenlőségről tehát szó sem lehet. Az igazi egyenlőség ugyanis kölcsönösséget (de legalábbis annak lehetőségét) feltételezi.

A multikulturalizmusra való román hivatkozás ugyanazt szolgálja, mint a magyar, a kisebbségi társadalmak asszimilációjának nemzetközi legitimálását. Puszta hivatkozási alap, mellyel a kisebbségek valóságos egyenlőségre és egyenjogúságra támasztott igényeit a nemzetközi nyilvánosságban akadálytalanul el lehet hárítani.

Magyarán a multikulturalizmus fogalom a mai politikai és kulturális egyenjogúságot világszerte és minden vonatkozásban megbénító manipuláció egyik „leghatékonyabb” formája, akárcsak az integráció, a tolerancia, a diszkriminációmentesség fogalmai. A legbeszédesebb példa Németország, ahol úgy hirdetik meg a multikulturalizmus programját, hogy az az asszimiláció fedőneveként használt integrációt szolgálhassa. Mikor kiderül, hogy az asszimiláció a muszlim világ legeurópaibb államából Törökországból származó vendégmunkások esetében sem működőképes, akkor a multikulturalizmus fogalmát is – mint fölösleges lim-lomot dobják ki a hajóból. Ma már a liberális iszlám a divatos varázsszó, de német szempontból ez sem sok jót ígér.

Pedig ha van ország, mely rászorulna a kölcsönösségen alapuló multikulturalizmus tényleges „feltalálására”, az Anglia és Franciaország mellett éppen Németország lenne. Az utóbbi államok többségi társadalmai vagy rájönnek arra, hogy a jelenlegi helyzetből, amikor is az alacsony szaporulat miatt – legalábbis egyelőre – csak és csakis a bevándorlás jelenthet kiutat vagy a multikulturalizmus alaposan átértelmezett gyakorlatának megteremtésére tesznek kísérletet, vagy önnön megsemmisülésüket kockáztatják. A multikulturalizmus nem-manipulatív fogalmának hiányában néhány évtized múlva, amikor az adott államok jelentős területein – vagy éppenséggel egészében – a többségi társadalmak kerülnek kisebbségbe, az sem marad számukra, amire hivatkozhatnának.

Súlyos tévedés abban reménykedni, hogy a globalizmus homogenizációs technikái nem szerves következményként hívják elő a heterogenizáció reflexeit. Hogy pusztán múló reakciók, egyfajta utóvédharcok.

Az emberiség, az élővilág minden más szegmenséhez hasonlatosan csupán sokféleségének köszönhetően őrizheti meg életképességét. Minél nagyobb mértékben homogenizálódik, annál fontosabbá válik a másság megőrzése, a különbözés. A minden vonatkozásban válságba jutott emberiség számára csupán a sokféleségben rejlő alternatívák közti választás lehetősége tehetei elérhetővé a válságból kivezető utak megtalálását. És döntő jelentőségűvé válnak azok  a valóságos társadalmi technikák, melyek a multikulturalizmust az élhető jövő megalapozásának legfontosabb elemévé emelik.

A manipulatív technikák fokozatosan önmagukat fogják aláásni. Nem szeretem a túlságosan kategorikus kijelentéseket, ezúttal azonban azt hiszem félreérthetetlenül ki kell mondanom: A multikulturalizmus – mint fogalom és mint társadalmi gyakorlat – megkerülhetetlen.

Minálunk és világ szerén tova…