Románia kulturális öröksége egyike talán a régió legjelentősebb és kétségtelenül, legváltozatosabb épített örökségeinek: van mifelénk szász, magyar, román, zsidó, török, örmény, olasz, sváb, szerb, roma és megannyi más nemzetiség kulturális hagyományait megörökítő épület és építészeti emlék. Ez a gazdag hagyaték – amely mintegy ezer év együttélés eredményének is mondható – sajnos az elmúlt fél évszázadban szisztematikusan el lett herdálva, pusztulásra lett ítélve nemzetiségi, történeti múlttól függetlenül. Herkulesfürdő világhíres épületei, az erdélyi kastélyok, várak, szász templomok, a munténiai és olténiai villák, Konstanca gyönyörű török- és szecessziós építészete mind-mind veszélybe került, és az összeomlás szélén áll.

A mostanság feléledőben lévő és egyre nagyobb sajtónyilvánosságnak örvendő műemlékvédelmi kezdeményezések – nagyrészt az európai pénzek felhasználása révén – talán reményteljesebbé teszik a Romániában bejegyzett mintegy 31 000 műemlék jövőjét és sorsát. A Kastély Erdélyben, Monumente Uitate, Herculane Project, Ambulanța de Monumente és megannyi más, hasonló kezdeményezés kiváló példája annak, hogy a kulturális örökség egyrészt óriási anyagi forrást jelent egy-egy közösségnek és önkormányzatnak, másrészt csapatkovácsoló ereje, közösségi dinamikája is van egy-egy felújított, megszépülő műemléknek.

A pozitív kezdeményezések és kiváló projektek mellett – amely nemegyszer politikai tőkekovácsolás eszközévé tesz egy-egy nevesebb műemléket és magát a műemlékvédelmet is – sajnos a 31 000 műemlék (és az ennél jóval nagyobb számú, be sem jegyzett épület) nagy része siralmas állapotban van.

Ráday Mihály legendás műsora, az Unokáink sem fogják látni 30 éven át futó sorozata nagyon ráférne a romániai közönségre is, helyi példákkal illusztrálva. Ahogy egy 2010-es, utolsó évi adásában említette a neves műemlékvédő szakember és újságíró, a szép, régi épületek – amennyiben nem kerültek fel a műemlékvédelmi listára – sajnos új tulajdonost kapva, legtöbb esetben elvesztik eredeti funkciójukat, arculatukat és nemegyszer díszítésüket, részletszépségeiket is. Ez a jelenség mifelénk is igen népszerű: az új, a régiekhez hasonlóan gazdag, de annál jóval kevésbé kifinomult és ízléses arisztokrácia igyekszenek egy-egy központi, óvárosi, patinás épületet megvásárolni olcsón, még mielőtt az felkerülne a befektetők számára csak átoklistaként ismert műemlékvédelmi listára. A legtöbbször elhagyatott, pereskedések sorozata folytán megszerzett – vagy részleteiben birtokolt – épületet ezt követően radikálisan átalakítják, nemegyszer megcsonkítják, elcsúfítják, múltjától és történetétől elszakítják.

Így történt ez a turisták által első ránézésre gyönyörű és épületei iránt tiszteletet tanúsító Nagyszebenben is, ahol a kellemes küllem és látszat ellenére, a valóság jóval földhözragadtabb és siváran balkáni is tud lenni. A Lucian Blaga Egyetem Történelem és Műemlékvédelem Tanszékének diákjaival nemrég kezdtük el a város 285 műemlékvédelmi épületének részletes fotografikus felmérését és dokumentálását, amelyre 2015 óta nem került sor. Első nekifutásra a Nicolae Bălcescu (egykori Platea Heltensis, Heltauergasse) műemlékvédelmi épületeit mértük fel. Az eredmény döbbenetes volt: az épületek árkádjai levágva, a belső udvarok összeomló állapotban, az ablakok többségében termopán keretek rikítanák, a színösszetétel a lehető legbizarrabb kombinációt tükrözi. Volt olyan műemlékvédelmi épület – amelynek belső udvarán egy teljesen új, feltételezhetően illegálisan odaépített új szárny is éktelenkedett – amelynek kötelezően kihelyezendő műemlékvédelmi tábláját is levették. A város egyik legpatinásabb barokk palotájának, Michael von Brukenthalnak, a neves múzeumalapító unokájának a belvárosi palotájának báltermét a román trikolór színére festette egy helyi szennylap szerkesztősége. Csak szerencsénk, hogy a gyönyörűen faragott Brukenthal címer még látható a palota belső udvarán.

A nagyszebeni példák – bár a felmérés még csak kezdetén áll és a patinásabb, viszonylag jobban rendezett belvárost célozta egyelőre – jól mutatják, hogy még az olyan, nagy becsben tartott belvárosok és műemlékvédelmi területek, mint Nagyszeben óvárosa is óriási problémákkal küzd, ha tüzetesebben kezdünk kutakodni a részletek iránt. Az említett sétálóutcán – az egykori európai kulturális főváros és a májusi EU csúcstalálkozó központjának legzsúfoltabb részén – csupán egyetlen olyan műemlékvédelmi listán található palotát sikerült azonosítanunk a diákokkal, amely minden műemlékvédelmi szabálynak megfelelt. A többi sajnos kisebb, nagyobb mértékben, de áldozatává lett a felelőtlen, olcsón dolgozó, a törvényeket kijátszó és a műemlékekben csak pénzforrást látó tulajdonosok közönyének. Mondanom sem kell talán, hogy a város több száz gyönyörű épülete amely egyelőre nem került fel az immár 4 éve nem frissített műemlékvédelmi listára állandó veszélyben van. Akad persze kivételesen szépen restaurált épület is, ahol a tulajdonos ízlésvilága, akarata, műveltsége és anyagi lehetőségei együttműködve megteremtik az épület hiteles megmentését.

Nagyszeben a szerencsés városok egyike. A látottak alapján mondhatjuk azt is, hogy sajnos. Más városokban – különösen az izolált falvakban, a kihalóban lévő szász közösségek településein, a Fehér-megyei magyar településeken, a dél-romániai kisvárosokban – műemlékeinket nemhogy unokáink, de lehet már a következő generáció sem fogja látni, ha mi, most nem teszünk még valamit értük.