Kötelező lesz a sorkatonaság, jelentette be sokak „örömére” április elsején a védelmi minisztérium. Bár a közösségi oldalakon egy hangos kisebbség őszintén szeretné, hogy legyen kötelező sorkatonaság, „hogy ezek a mai fiatalok tanuljanak fegyelmet”, a minisztérium viszont a nap során tisztázta, hogy áprilisi tréfának szánták a hírt. Az álhírek problémájára akarták felhívni vele a figyelmet. „Ne hagyd magad mások által befolyásolni, ellenőrizd az információkat!” – tanácsolják. Aktuálisabb össztársadalmi üzenetet aligha fogalmazhattak volna meg.

Április bolondja az, akit a népszokás szerint április 1-jén tréfásan rászednek, akivel a bolondját járatják, hogy kikacaghassák. A szokás eredete vitatott. Egyesek szerint az április hónap csalfa, változó volta lehet a magyarázata, mások szerint egy ősi kelta szokás maradványa, amikor bohó, vidám tavaszi ünnepet ültek. Bárhonnan is eredjen az április eleji bolondozás, mind a mai napig része nemcsak a hétköznapi emberek életének, hanem amint láthattuk, még a politikum is él vele. Az újságok, tévék, hírportálok is előszeretettel terjesztenek ilyenkor hír kacsákat.

Apropó! Miért kacsa a valótlan hír? Egyes források szerint régebben a hírlapok és hatóságok körében is elterjedt volt, hogy a nem megalapozott, forrás nélküli anyagokat n.t. jelöléssel látták el (latinban: non testatum, vagyis ellenőrizetlen, forrás, tanú nélküli), ami kiolvasva entének hangzott, ez pedig a németeknél kacsát jelent. Az első hírlapi kacsát Égide-Norbert Cornelissen belga botanikushoz kötik (1769–1849), aki állítólag kannibalizmusra kényszerített kacsákat. A történet szerint húsz kacsából kiválasztott egyet, amit megetetett a többi tizenkilenccel, majd azokból választott egy másikat, amit szintén megetetett a többivel, és mindezt addig folytatta, amíg egyetlen kacsa maradt, amelyik tulajdonképpen megette tizenkilenc másik társát. A történet valódisága kétséges, és talán már rejtély is marad.

Egyébként a dánoknál is volt 1980-ban egy emblematikus hírlapi kacsa, vagy inkább hírlapi veréb. A jegybank akkoriban új 20 koronás bankjegyet vezetett be, aminek az egyik oldalán két veréb volt látható. A tervező, Gunnar (gúnár?) Larsen úgy ábrázolta a verebeket egymás mellett, hogy csak három lábuk látszott a bankjegyeken. Ennél sem kellett több a Roskilde Tidende nevű dán lapnak, akik kacsájukban azt írták: a három lábú bankók hamisak. Valódi emberáradat rohamozta meg az ország nemzeti bankját, hogy beváltassa hamisnak hitt bankjegyeit. A jegybanknak sokáig kellett még bizonygatnia, hogy a három lábbal ábrázolt verebes pénzjegyek valódiak.

Történtek emlékezetes átverések április elsején, amikor egyébként megbízható intézmények tréfás kedvükben megvezették közösségüket, de bolondok napján valahogy az embereket fokozott gyanakvás jellemzi. Nem hisznek el mindent elsőre, kritikusabbak minden információval szemben, és ha valami furcsával találkoznak, inkább utána néznek, leellenőrzik, hogy megbizonyosodjanak annak valódiságáról, esetleg leleplezzék a turpisságot. Nem akarnak bedőlni az átveréseknek. Nem akarnak április bolondja lenni.

Ma mintha minden nap április 1. akarna lenni, az álhírek korát éljük. Mintha folyamatosan át akarnának verni, meg akarnának vezetni, csőbe akarnának húzni. De az április elsején kiélezett kritikus érzékünk a többi napokon mintha csődöt mondana. Az ugyan disztópikus világhoz vezetne, ha minden nap karácsony lenne, de az talán manapság nem ártana, ha a bolondok napi éberségünket az év többi napjára is kiterjesztenénk. Hogy a kacsák világában ne váljunk (hülye) tyúkká, (buta) libává, (címeres) marhává vagy (ostoba) szamárrá.