Gondolta volna a fene, hogy manapság az egyik legjobb – és egyre jobb – társadalmi mobilizációs kampánya térségünkben annak az üdítőitalt gyártó nemzetközi cégnek van, amelynek legnépszerűbb termékét egy jó ideje leginkább a konyhai lefolyó kidugaszolására szoktam használni itthon. Ráadásul sikeresen, hatékonyan.

Szóval fogyasztom, de nem az eredeti rendeltetésének megfelelően, hanem „külsőleg” – ahogy azt a gyógyszeres dobozon is szokták javasolni. „Belsőleg” a hazai alkotmánymódosító referendum óta a reklámtermékeiket szoktam fogyasztani, és nemcsak azért, mert – nagyon úgy tűnik – egyetértek azzal a társadalomszemlélettel, amit ez a gigacég több országban, most éppen a szomszédos Magyarországon is képvisel, hanem azért, mert hasznosnak tartom rámutatni bizonyos rendellenességekre (és nem azokra, amikre most hirtelen szinte mindenki gondol). Még annak ellenére is így gondolom ezt, hogy a termékei kapcsán némi fenntartásokat bizony meg tudnék fogalmazni. De ezúttal hadd ne szoruljunk be valamely eldugult lefolyócsőbe!

Nos, a Coca-Cola kommunikációját – merthogy erről lenne itt szó – az égvilágon senki nem gyanúsíthatja meg azzal, hogy a közbeszédnek egy uralkodó álláspontját képviseli. Legyünk őszinték: ahelyett, hogy kibékülnének szexuális másság létezésével, az ellene (ugyan mi ellen?) hangosan és magasan ágálók inkább a legkülönfélébb „kulturális” műsorokban mossák az emberek agyát azzal, hogy ez a fajta különbözőség egy olyan „betegség”, amelyből már „gyógyultak ki” emberek. Nos, ezeket az okoskodókat inkább elküldeném a Coca-Cola marketing-kommunikációs stábjához egy kicsit beszélgetni, hátha sikerülne konszenzusra jutni „napjaink kultúráját”, de az alapvető emberséget illetően is. #loveislove – „a szerelem, az szerelem” – ennyire egyszerű ez. 

És ezzel most nem azt próbálom sugallni, hogy az a stáb a földre szállt angyalok kara lehet: megnéznék egy marketingtervet is, hogy körülbelül mennyit lehet spórolni a reklámkampányban egy ilyen jó kis botránnyal. De itt most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy egy olyan üzenetet vállalnak fel, amelyet sok pénzforgató agy- és gyomormosoda nem merne, hiszen rizikója is van a dolognak. 

A másság üzenete nem fog holnaptól széles néptömegeket hosszú sorokba állítani a Coca-Colát áruló vegyesboltok és fabódék elé sem Romániában, sem Magyarországon, de azt hiszem, még Lengyelországban sem – ezt a kampány kitalálói is nagyon jól tudhatják, mert a jelek szerint elég profik. De miért akarnák ők a kólát nyakaló ultrakonzervatívok torkán megakasztani a jó kis szénsavas üdítőt egy ilyen szép, meleg nyári időszakban? Nos, erre én nem találok választ. Mert money is money – ez is nagyon egyszerű. Legalább annyira, mint a #loveislove. 

Azon gondolkodtam épp, hogy a haszonszerzés feltett szándékával és nyugodtabb szívvel (zsebbel) választhattak volna a meleg párok helyett – bevett szokás szerint – például egy köldökig felhasított szoknyát, amelyből ez-az kivillan, mint Sharon Stone-nak az Elemi ösztönben. Erre igazából senki nem háborodott volna fel nagyon: a hetero ultrakonzervatívok, illetve az ugyancsak hetero és látszólag haladó szelleműek egyformán tehettek volna rá pajzán megjegyzéseket (ki otthon, ki a piactéren), az egyesek merő képmutatásból hívták volna az erkölcsrendészetet, a kettesek titkon vásárolták volna a kólás üvegeket. Szóval lett volna botrány is, dőlt volna a zsé is… És még lennének egyéb ilyen ötleteim is, hétköznapjaink valóságán alapulók… 

Szóval arra szeretnék itt nagyon nyomatékosan apropózgatni, hogy kifejezetten örvendek annak, hogy a Coca-Colának sikerült egy állig felöltözött, ölelkező férfiemberpárt ábrázoló fotóval „botrányt” kavarnia. És ezt utólag még egy kis szivárvánnyal is megspékelte – mert ugye ennek is csak égi jelenségként szokás örvendezni, a kólás üvegen inkább lehurrogni. Mert mindenki tudja, hogy „ezek” mit is jelentenek tulajdonképpen… Huóóóó! 

Nos, úgy tűnik, hogy sem a referendum-kampányban bedobott makettek, sem a mostani magyarországi botrányt kiváltó reklámplakátok nem a Coca-Coláról szólnak, hanem arról a társadalomról, amelyben ezek a képek „botrányosak” lehetnek. Egy köldökig felhasított szoknyát, amelyen a nő csupán szexuális termék, „természetesnek” tekintenénk (lehet, hogy észre sem vennénk), de az mélységes felháborodást tud okozni, ha egy azonos nemű pár gesztusaiban utal az érzelmeire… Ja, és azt se felejtsük itt el, hogy azért ez a szép patriarchális világ a homoszexualitásnak azt a formáját igenis elfogadja, sőt fogyasztja, amit nem kell annak neveznie: a csókolózó nőket a Playboy folyóiratban. De csak ott! (Na jó, vissza lehet tolni a legfrissebb lapszámot az ágy alá)!

Részemről „köszi” a stábnak/stáboknak (RO-HU), hogy a társadalom „rendellenességeit” ilyen szépen megmutatta/megmutatták. 

És akkor most megiszom egy kólát (nem az én, hanem az ő) egészségükre!

Ettől azonban igazán nem fognak meggazdagodni…