Címke: Bartha Réka

Kategorizálhatják az embereket aszerint, hogy ki mindenki tekintette csak a másikat „fertőzőgócnak”, ki meg kizárólag saját magát, és ki volt az, aki elegyítette a kettőt, hogy egyszerre félt és féltett.

Kiket fog ki, és kiket nem a szociális háló, amikor bajban vagyunk, és mit kezdünk a mélyszegénységben élőkkel, akik most többszörösen kiszolgáltatottá válnak?

Persze: nyugi meg zenek vagyunk mind, mert ez még csak az eleje, és azt is lehet már tudni, hogy a következő két vagy ki tudja hány hónapot abban a családi „meghittségben” fogjuk eltölteni, amelyet megteremtünk magunknak.

Nagyon nehéz az életünket meg- és újraszervezni a legújabb szabályok szerint, de én most már látom és értem az egésznek a közelebbi és távolabbi, személyes és közösségi hasznát.

A környezet túlpörgetett prevenciója és a vészesen leegyszerűsített, agresszív és nagyon tuskó önvédelem lesújtó hatással tud lenni bármilyen betegre.

Egyetlen kérésem van csupán: hagyjál élni minket! Ha nem akarsz pénzt adni, akkor ne adj, de ne csúfolódj velünk, ne próbálj minket úgy kezelni, mintha gyermek nevelne egy másik gyermeket

Bármelyik pillanatban bárki a nem szeretés kiközösített céltáblájává válhat, úgyhogy jobb, ha előbb vigyázgatunk, és csak utána utálkozunk.

Még a basic level is történelmileg túlterhelt. Odáig elmenően, hogy – akár a viccben – nálunk csak két gond szokott lenni: ha tudsz románul, és ha nem tudsz.

Két szülés után tizenöt évig különböző sebészeti beavatkozások segítségével átszabja ideális nővé, hiszen itt-ott megereszkedett neki, s nem volt már olyan kívánatos…

Nem tartozik hozzá hivatalból két bébiszitter vagy bejárónő, akinek köszönhetően csak arra kéne figyelni anyaként, hogy elég szexi-e az éppen megvásárolt alsónemű, és megszáradt-e a körömlakk...

Egy borzalmas társadalom- és emberszemléletet festett meg a történtek kapcsán az a vélekedés, hogy egy ember lelki ügyeit csak „logikusan” lehet magyarázni: nem lehetünk simán csak érzékenyek, bánatosak.

Különválasztom a dolgokat. Az érzelmi és eszmei forradalmat attól, az úgynevezett „igazitól”, amelynek a bűnöseit még mindig nem állították elő, bár már elkezdődött valami perszerűség.

1989 legnagyobb vívmányának azt tekintem, hogy a választás szabadsága mellett szabadon követhetünk el hibákat: személyes felelősségünk tudatában kedvünkre tévedhetünk…

Csupán én maradtam neki egyetlen biztos pontként ebben a nagy, globalizált összevisszaságban, így nekem kell megvásárolnom az ajándékot.

Hálás vagyok az akkori zendülőknek, hogy bár a fizikai szükségletekre, s elsőként nem a szabadság eszméjére, szükségletére való hivatkozással, de bátrak voltak, hogy megadják a hangot a romániai forradalomhoz.

A kultúrában való jártasság ma is trendi, és az lesz mindenkoron. Megment attól az igazán peníbilis helyzettől, hogy egy 346 éve halott drámaíróval akarjunk levelezgetni, vagy, hogy Beethovent „a zene Mozartjának” nevezzük.

„Stop! Itt kezdődöm ÉN – tudod, a hozzám legközelebb álló ember – tessék egy lépést hátrébb menni, mert onnan még a kilátás is szebb és jobb! Nem kell bemászni föltétlenül a pofámba!”

Kifejezetten örvendek annak, hogy a Coca-Colának sikerült egy állig felöltözött, ölelkező férfiemberpárt ábrázoló fotóval „botrányt” kavarnia.

A nők esetében a pszichés blokád feloldása a legnagyobb kihívás, annak a képességnek az elsajátítása, hogy megfelelőképpen lereagálják a fizikai támadást.

Nem egy népszerű megállapítás, tudom, de ahhoz, hogy „a hatóságok” ne így viselkedjenek vészhelyzetben, nekünk is fel kell hagynunk ezzel a kártékonyan megengedő hozzáállással.