Amatőrök! A hatnapos munkahét tervezete szembeköpése a nemzetnek, amelyik minden vasárnap reggel sírva borul vissza a párnájába, hogy aznap nem kell dolgoznia.

Hiszen dolgozni mindenki szeret, legalábbis így tudják azok a politikai szereplők is, akiknek vannak ismerőseik, akik egyszer már láttak dolgozó embert.

Románia – több kelet-európai országgal együtt – a kontinens összeszerelő-műhelye, nem véletlenül erőszakolják majd szakiskolába azokat, akik az osztályozások rosszabbik oldalára kerülnek, függetlenül a képességeiktől, és nem véletlenül röhögünk a térdünket csapkodva, amikor az EU-s egységes minimálbért emlegetik.

A PNL azonban egy másik Romániát képvisel mostanság, azt a Romániát, amelyik Európával kel és fekszik, igaz, többnyire Nyugat-Európában. Ez a Románia jól van, köszöni szépen, míg a másik Romániának a mindennapos korrupció, a nyomor meg a túlóra jut, amelyet a cinikus nyelvhasználat „lehetőségként” tálal. Ennek a másik Romániának kellene most megköszönnie szépen, hogy többet dolgozhat, hiszen ha többet dolgozik, a termelt tőkéből több jut neki, és különösen azoknak, akik őt dolgoztatják. Így aztán ő megveheti a vágyott kávéfőzőt, a főnöke meg az Audit.

Ahogy ez le van osztva az Úr által.

Én személy szerint nem tartom elégségesnek ezt sem. Büszke vagyok arra, hogy már tavaly, amikor a „szociáldemokrata” „pénzügyminiszter” a minimálbér megszüntetését emlegette, megírtam: nincs szükség szabadnapokra sem, és pofátlanul sok a pihenési idő. Ezt az álláspontot tartom: az embereknek nincs szükségük arra, hogy lustálkodjanak, amikor gyarapíthatnák a zsebpénzüket, hiszen mi más célja volna az emberi életnek, mint az aprópénz összegyűjtögetése? Miért volnánk e világon, ha nem azért, hogy mások vagyonát gyarapítsuk, hogy böfögő műanyagbabákat gyártsunk, világító cipőket és applikációkat, amelyekkel pixeleket kergethetünk a szakadék felé rohangálva? Hogy valahol otthon legyünk benne: a munkahelyeinken?

Nem is értem a hisztit.

Már ha van vagy lesz. Románia az utóbbi években megmutatta, hogy a puliszka robban, és Magyarországon is robbant a gulyás, amikor a német autóipar megírta a túlóratörvény tervezetét, a kormány meg aláírta azt. A kérdés, hogy amennyiben Románia is megkapja a nagyszerű „lehetőséget”, utcára vonulnak-e, vagy megoldjuk a kérdést komcsizással? Az végül is mindenre jó: ha államosítunk, akkor is lehet komcsizni (végül is a kommunizmus egyik jellemzője az állam megszűnése), ha privatizálunk, akkor is lehet komcsizni. Komcsi itt már mindenki, de valahogy mégis a neoliberális gazdaságpolitika tör előre.

Meg hát miért is lenne ebből hiszti? Hiszen valóban egyre kevesebben élnek Romániában, és ha már a kizsákmányolhatók száma csökken, a maradékot kell jobban megterhelni. Az ideális elképzelés szerint mindenki, aki dolgozhat, dolgozzon, amíg beledöglik. Akkor legalább a nyugdíj fölösleges terhét sem kell beépíteni az éves költségvetésbe. Tulajdonképpen a szakiskola is fölösleges: azt le kellene rövidíteni, az urizáló líceumokat pedig bedarálni. Aki gyerek, dolgozzon, mint a régi szép időkben, amelyekben a munkásmozgalmak (no, itt adekvát a komcsizás) még nem harcolták ki a jogokat.

Csak arra tessenek figyelni, hogy mindig legyenek fogyasztók – erre muszáj időt keríteni, különben minek gyártják tőlünk még keletebbre azt a sok csodás vackot?

Meg arra is tessenek figyelni, hogy az utolsó majd lekapcsolja a villanyt.