facebook cover


Bogdán Tibor: Végtelen a felelősök sora


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

Amikor már senki sem figyelt Colectiv klubban történt, hatvannégy halottat követelő tragédiára – már az ügyészek is csak az évfordulók alkalmával idéztek meg egy-egy tanút a negyedik éve egyetlen tapodtad sem haladó perben –, nos, akkor hirtelen előkerült egy 20 perces film, amely ismét ráirányította a sajtó, a közvélemény figyelmét az esetre, hiszen kiderült: az életeket nem csak a hirtelen felcsapó lángok oltották ki, hanem a hazai illetékesekre mindig is jellemző közöny, cinizmus, hozzá nem értés.

És természetesen a zsigeri hatósági korrupció, amely mindent megvásárolhatóvá és mindent eladóvá tesz.

Az emberéleteket is beleértve.

A per negyedik éve még mindig csak a tanúk meghallgatásánál tart, és úgy tűnik, hogy a végtelenbe nyúlik. És nem csak az Isten malmainál is sokkal lassabban őrlő romániai igazságszolgáltatás miatt, hanem azért is, mert ha jól meggondoljuk, a tragédiáért felelősök sora is szinte végtelen.

Nem csak ebben az esetben, hanem mindig, amikor katasztrófa történik. Sajnos, a jelek arra mutatnak, hogy ezekben az esetekben a legtöbbször korrupcióról van szó, az illetékesek kötelességmulasztását mindenkor – jelen esetben a klub tulajdonosai részéről kapott – csúszópénzek, egyéb kedvezmények magyarázzák.

A Colectiv klub tragédiájának vétkesei között mindenekelőtt ott van a klub három tulajdonosa, akik számos törvényt áthágtak. A hangszigetelésnél például megengedhetetlenül spóroltak, nem használtak tűzbiztos szivacsréteget, mivel az 35 százalékkal többe került volna a tűzbiztos anyagnál. Továbbá a szükséges engedélyek nélkül működtették a klubot, a tragédia estéjén pedig a 80 férőhelyes teremben 500 személyt engedtek be – nyilvánvalóan a nagyobb bevételért. Amiből kifizethették volna a klubnál található rendellenességek fölött szemet hunyó illetékeseket is.

Felelősek a klub hangszigetelését végző Luxory Media kft illetékesei is. A cég ügyvezetője, Ștefan Suto – feltehetően egy kis pénzzel bélelt borítékért – nem is utasította vissza a nem tűzbiztos szivaccsal történő szigetelést, és ilyen körülmények között is elvégezte a munkát, amelyről persze, nem értesítette a felelős szerveket.

A tragédiáért felelőség terheli a bukaresti 4. kerület polgármesterét, Cristian Popescu Piedonét is, hiszen – némi baksisért – a törvényeket megszegve, engedélyezte a klub működését, és egyéb jogszabályokat is áthágott. A polgármestert a sajtó a tűzeset után napokon át nem lehetett elérni, mivel telefonját lezárva tartotta, gyávaságát pedig azzal igyekezett leplezni, hogy a gyász miatt nem kívánt senkivel sem szóba állni.

De hibás a 4. kerület rendőrsége is, amely kevés borravalóért, hónapokon át nem ellenőrizte a klub tevékenységét, holott az kötelessége lett volna. De az ellenőrzés elmulasztásával a tragédiához hozzájárult a bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség is. Ellenőrei azzal a képtelenséggel igyekeztek védekezni, hogy a tűzesetig nem tudtak a klub létezéséről! Nemtudásukért aligha maradhatott el a klub részéről a hála…

Felelős a klubnak helyet adó épület tulajdonosa, a Pionierul Rt vezérigazgatója, Eugen Voicu is, hiszen szerződést írt alá egy nem létező céggel. A Colectiv kft az aláírás pillanatában ugyanis még nem létezett, a cégjegyzékbe csak a szerződés aláírását követő héten jegyezték be. De kenőpénzért minden lehetséges.

És így hiba terheli a bukaresti prefektúrát és a polgármesteri hivatalt is, amely kevéske jattért nem ellenőrizte a katasztrófavédelem tevékenységét.

Vétkesek az egészségügyi minisztérium illetékesei is, akik nyilván – stílusosan fogalmazva – hálapénzt kaptak. Emellett a 2015 áprilisában nagy garral bejelentett, súlyos égési sebeket kezelő „elitbrigád” voltaképpen egyetlen napon át sem működött. És hatalmas hiba volt az is, hogy nem kértek külföldi orvosi segítséget, holott igen sok volt a súlyos égési szenvedett személy.

Okolható a Belügyminisztérium is, amely – eddig érthetetlen, de a húsz perces film után immár nagyon is érthető módon – nem engedélyezte magán mentők részvételét a mentési akciókban, illetve közvetve az oktatási tárca, hiszen az oktatási programban soha nem szerepelt a fiatalok felkészítése az esetleges rendkívüli helyzetekre (földrengés, tűzeset, árvíz stb).

Végül pedig felelős a kormány és a parlament is, hiszen nem fogadtak el az Európai Uniós szabályozásokkal összhangban álló törvényeket, amelyek tiltják, hogy működési engedélyeket adjanak ki olyan személyeknek, akik korábban olyan intézményeket vezettek, ahol már történtek baleseteket. Márpedig a Colectiv kft egyik résztulajdonosa korábban két olyan klubot is vezetett, ahol tűzeset volt.

A felelősöknek immár négy év óta nem kellett számot adniuk cselekedeteikről, és senki nem tudja, mikor nyerik el büntetésüket. A túlélők, a halottakat gyászolók egyre biztosabbak abban, hogy soha.

Az egyik túlélő a filmet megtekintve keserűen jegyezte meg: ameddig a vétkesek mindegyike nem nyeri el méltó büntetését, addig hallani sem akarok Romániáról!

Félő, hogy végképpen meg kell feledkeznie országáról…



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik