Egy átlagos újságolvasó csak a fejét kapkodja, ha az Észak-Szíria határán zajló eseményekről hall. Senki nem magyarázza meg neki, hogy Erdogan  milyen alapon avatkozik bele egy idegen állam belügyeibe. Hogy a kurdok ellen indított akció miért nem válhat példátlan nemzetközi botránnyá? Miután a polgárháború gyakorlatilag megszűnt, és Asszad ismét ura a szír területek döntő részének, Erdogan masszív nemzetközi segítséggel miért nem azokra a területekre telepítheti haza a szíreket, melyekről eredetileg érkeztek? Miért kell őket a harcok által eddig alig érintett kurd területekre átzsuppolni? Hogy a kurdokat miért kell elűzni, az ugyebár nem kérdés. Erdogan nyíltan a megsemmisítésükre, de legalábbis országától való távoltartásukra tör.

De ami a legmegdöbbentőbb: hogyan zsarolhatja Európát azzal, hogy ha nem fogadjuk el a kurdok elleni etnikai tisztogatás legitimitását és a „biztonsági határsáv” hozzá hű népcsoportokkal való betelepítését, ránk szabadítja a többmilliós szír menekültsereget? Milyen alapon? Hogy ő már nem bírja eltartani őket? De akkor miért nem az ENSZ-hez, az Egyesült Arab Emírségekhez, Szaud-Arábiához, az Amerikai Egyesült Államokhoz (az egész katyvasz fő előidézőjéhez) vagy éppenséggel Oroszországhoz fordul segítségért, melynek szintén megvan a maga kis szerepecskéje Szíria szétverésében?

Számtalan kérdés. És sehol egyetlen értelmes válasz!

Görögország Európa egyik legnagyobb és legjobban felszerelt hadseregével, korszerű haditengerészettel rendelkezik. Mi lehetne az oka annak, hogy masszív európai segédlettel sem képes megakadályozni az illegális népvándorlást? Ismét egy retorikai kérdés. Azért, mert ezzel törleszt – az őt mellesleg eladósító – Európának. Főként Német- és Franciaországnak.

Pedig a megoldás kézenfekvő. Salvininek sikerült. De legalábbis sikerülhetett volna. Ha az olasz igazságszolgáltatás nem tesz keresztbe neki. Ő képes lett volna megoldani, hogy Olaszország földjére csak és kizárólag valóságos menekültek tehessék be a lábukat. És természetesen a munkaerő szűkében lévő európai államok vendégmunkásai. Akik pusztán átutazhattak volna Itálián vagy az eredeti angol javaslat szerint átrepülhettek volna fölötte. A közel 1000  Földközi-tengerbe fúlt bevándorlóért azoknak kellene vállalniuk a felelősséget, akik ezt a valóban humánus megoldást megakadályozták. És Salvinit közvetve ugyan, de félreállították.

Az egyes európai országok: Görögország, Franciaország, Németország, horribile dictu még az önnön újabb keletű nagylelkűségétől olvadozó Olaszország is a migráció szigorításáról hoz törvényeket, miközben az Európai Unió Parlamentjének és parlamenti bizottságainak legnagyobb gondja az, hogy miként lehetne kényelmesen tág bevándorlási folyosókat nyittatni, és a minden megkötés nélkül érkező „menekülteket” méltányosan elosztani a tagállamok között.

De akkor mit jelentsen Erdogan fenyegetőzése? Tulajdonképpen hálásnak kellene lennünk, hogy átengedi nekünk a mintegy 4 millió menekültet. Európának ugyanis sokak szerint évi egy millió bevándorlóra lenne szüksége, hogy gazdaságát fenntarthassa. Négy évre előre megoldhatnánk minden gondunkat.

Vagy mégse? Mi miatt tiltakoznak a „befogadó” államok? Miért utasítja el a görög Vraszna polgármestere a migránsok hozzájuk tervezett áttelepítését. És miért akadályozzák meg a város polgárai, hogy a Szamosz szigetéről érkező buszok városukban szabaduljanak meg terheiktől. Miért félnek az „Európa megsegítésére érkező” bevándorlóktól? És mitől annyira ingerültek? Miért vélik úgy, hogy Görögország, Németország, Franciaország, Itália úgymond megtelt? Ha akkora a munkaerőhiány, kikkel is telhetett meg? A többi görög sziget befogadó táborai is katasztrofálisan túlzsúfoltak. A  görög kormánynak húszezer menekültet kellene a szárazföldre áttelepítenie. De már a szárazföldön sincs hová. A súlyos gazdasági válsággal küszködő államnak nincs pénze a menekültek tisztességes eltartására. Az európai összefüggésben messze túlméretezett hadsereg fenntartására azonban – válság ide, válság oda – van. De ha sem a görögöknek, sem Európának nincs szüksége az illegális bevándorlókra, akkor mért nem próbálják megállítani a bevándorlást? Mire való akkor a rettenthetetlen görög hadsereg?

Az Európai Uniós választások azzal az eséllyel kecsegtettek, hogy a politikai elit és a választóközönség preferenciái valamiféle összhangba kerülhetnek egymással. A kiegyenlítődés mégsem következett be. A manipulátoroknak továbbra is sikerült fenntartaniuk a mesterien adminisztrált zűrzavart. Az Unió megosztottabb, mint valaha. Utáljuk a törököket, fölháborít bennünket Erdogan diktatúrája, ennek ellenére továbbra is alájátszunk neki.

Azon persze mindenki felháborodik, hogy Orbán Viktor Erdogannal bratyizik, de végső fokon a többi Európai állam sem tesz egyebet. Amerika kivonja csapatait a „biztonsági zónából” és bár szóban fenyegetőzik, valójában tétlenül tűri, hogy Erdogan azt tegyen, amit éppen akar. Az európaiak – bár sokszorosan megígérték – még a fegyverszállításokat sem mindig szüneteltetik. Sőt, ha minden jól megy, mi fogjuk a kurdtalanított észak-szíriai területek szír menekültekkel való betelepítését is finanszírozni.

Egyetlen ember van, aki valóban tudja, hogy mit akar, Erdogan. S ő zavartalanul végig is viszi akaratát. Nem is csinál titkot belőle. Megvannak hozzá az eszközei is. Nem utolsó sorban a mi európai ostobaságunk…

Európának sem akarata, sem eszközei nincsenek. A törvénytelenségek, a hazugságok elfogadása azonban Európára nézve is súlyos következményekkel járhat. Ráadásul még arra a Magyarországra is, mely egy okosnak vélt reálpolitika nevében maga is belép a játszmába. Merthogy még van valaki, aki tudja, hogy mit tesz. Orbán Viktornak hívják. Neki persze könnyebben elhisszük, mint Erdogannak, hogy tudatában van tettei következményeinek. Adná az Úr. Ahhoz azonban aligha férhet kétség, hogy sem Erdogan, sem Putyin nem fog megvédeni bennünket a 7-es cikkely szerinti eljárástól. Sőt, a török és orosz manipulációk iránti „megértés” az ellenünk folyó hazugságkampányokat csak „elmélyítheti”.

Hogy mi lesz mindebből, azt csak a Jóisten tudhatja, vagy tán ő sem. Ahogyan azzal sem lehetett teljesen tisztában, hogy Hitler Adolf 1933-as hírhedt mondata, miszerint „adjatok nekem tíz évet és nem fogtok ráismerni Németországra”, mit is jelentett tulajdonképpen. Végül kiderült. A gyengébbek kedvéért: akkor már 1933-at írtunk. Hitler alig másfél évet tévedett.

Errare humanum est.