Ezekben a napokban – legyen szó társadalmi együttlétről, politikáról, kultúráról, gazdaságról – más téma nem is lehetséges, mint a koronavírus. Annak ellenére is, hogy az általa kiváltott járvány a történelem nagy járványai közül egyike a „legártatlanabbaknak”. Itt nálunk, Nyugaton, ahol a népesség szinte már aggasztóan elöregedett, mindazonáltal felette veszélyes. Fatálisan éppen a legidősebb, s ez idő szerint a Nyugat államait vezérlő generációt érintheti. Létében is. A statisztikák szerint a nyugati államok vezető garnitúrájának jelentős része jóval túl van a veszélyeztetett zónába sorolható 60-70-en.

A vesztegzár, melyet lassan minden államban bevezetnek, nem csak a családi viszonyokat, a politikai életet, a kulturális és sportrendezvényeket, magyarán a közéletet, hanem ami mindezeknek az alapja, a gazdaságot is veszélyezteti.

A határok lezárása, a vesztegzárak, a politikai élet blokkolása az államok, régiók, települések lakosai közti érintkezést, s ezzel a légitársaságok forgalmát, a vasúti és tömegközlekedést is a szó szoros értelmében romba dönti. Nem beszélve a színházi életről, a fesztiválokról, a tömeggyűlésekről, sportvetélkedőkről, azaz közösségi lét legfontosabb rendezvényeiről, melyeknek súlyos gazdasági vonzatai is vannak. Hogy a turizmus, a vendéglátóipar, s egészében véve a globalizáció is végveszélybe kerül, már csak hab a tortán.

Jeles közgazdászok százai figyelmeztettek már korábban is arra, hogy a világgazdaság a válság határán imbolyog, az államok eladósodottsága aggasztó méreteket ölt, a világgazdaságban mozgó pénzösszegek mögött egyre gyérebb a reálgazdasági fedezet. A koronavírus a maga mind elrettentőbb hatásaival már csak az utolsó csepp a pohárban. A prognosztizált gazdasági válság, de legalábbis az elhúzódó világgazdasági recesszió immár a nyakunkon.

A tőzsdeindex világszerte mélyponton van. A szakemberek bármerre tekintsenek a pénzpiacokon, krízisgeneráló hatásokat regisztrálnak. A bankok a 2008-as válság tanulságaként világszerte biztonsági tartalékokat halmoztak fel. Erre kötelezte őket a politika. Ez nyújt némi biztonságot. De az időközben törvénybe iktatott garanciák a bankok mozgásterét is beszűkítik.

S maga a piac is elkezd mind kiszámíthatatlan fejleményeket produkálni. A részvények értékének zuhanása korábban az aranytartalékok felértékelődését váltotta ki, újabban azonban – meglepő módon – az aranyár is esik. Ennek egyik legfőbb oka a világkereskedelem beszűküléséből is következő nyersanyagár-zuhanás. A hordónkénti olajár lassan 50 dollár alá esik. S ez érvényes minden más nyersanyagra is. Azok az államok, melyek gazdaságukat az olajra vagy más nyersanyagokra építették, bajban vannak. Az oroszok a korábbi kedvező olajárra alapozva, s az amerikai embargó elleni védekezésül is kezdtek aranyat felhalmozni. De más megfontolásokból ugyanazt tették a kínaiak és számos más állam is. Szorongatott helyzetükben – az oroszok például az olajár esése miatt, hogy a rubel árfolyamát szinten tarthassák – kénytelenek aranyat piacra dobni. A megnövekedett kínálat ebben az esetben is az aranyár csökkenéséhez vezet. A  globális piacokat pánik keríti hatalmába…

De az olaj iránti kereslet csökkenése az amerikaiakat is kínos helyzetbe hozza. Az amerikai vállalatok – az orosz export visszaszorításának reményében is – hatalmas kölcsönökre alapozva a palagáz és palaolaj kitermelésébe fektettek óriási összegeket. A mai olajár is alig kifizetődő, 31 dolláros olajárnál pedig a teljes üzletág csődbe mehet. A vállalatok képtelenek lesznek adósságaikat törleszteni. Ami a bankokat hozza kilátástalan helyzetbe.

Mindez csak néhány kiragadott példa. A német tőzsdeindex, a DAX január óta 30 százalékpontot veszített értékéből. Bár újabban némi javulás is tapasztalható. Mindenesetre a korábbi biztosnak tekintett értékfedezékek, az arany, az aranyrészvény és az US dollár ebben a káoszban megbízhatatlanná válnak. De a többi nemesfém ára is zuhan. Nem csak az aranyár esett 4 százalékkal, az ezüst is 6 százalékkal olcsóbb, a palládium már a 12 százaléknál tart. E pillanatban a hosszú lejáratú államkötvények jelentik a biztonságosnak tekintett értékkikötőt. Csakhogy nem tudni, meddig…

A német Handelsblatt (a németek egyik legjelentősebb közgazdasági publikációja) a  Koronavírus: gyors zuhanás a piacokon. Mennyire tekinthető biztonságosnak a nemzetközi pénzügyi rendszer című tucatnyi szerző által jegyzett írásában alaposan utánajár a kérdésnek.

A tényekkel kezdik. Az utóbbi három hétben világszinten több mint 18 billió (leírni is félelmetes) piaci tőke ment veszendőbe. A korábbi válságokkal való összevetés e pillanatban a közeli enyhülés reményét kelthetné. De csak első látásra, vélik az elemzők. A pénzügyi berkekben továbbra is a bizalmatlanság az uralkodó. Még az Európai Központi Bank elnöknője, Christine Lagarde is 120 milliárd euróról 100-ra kénytelen csökkenteni a gazdaság élénkítésére szánt  állami és vállalati kötvényvásárlást. (Ez utóbbi gyakorlatilag valamiféle kölcsön, melyből nemrégen a román állam is jelentős összegekkel részesült). A fent említett 18 billió dollár azonban az Európai Unió egy teljes évének gazdasági teljesítménye. Az egyes államok is hatalmas kölcsönökkel sietnek vállalataik megsegítésére. Anglia 35, Itália 25, Japán 13, Németország 12 milliárd euróval.

Ezúttal azonban a válság nem a bankok felől érkezik. Mint már említettem, a bankoknak egyelőre vannak tartalékaik. De a koronavírus okozta kiesések szabályos romhalmazokat hagynak maguk mögött. A Dekabank információja szerint a veszteségek világszinten ezidáig elérik a 750 milliárd eurót  – s a tendencia gyorsan növekszik.

A világgazdaság kettős megrázkódtatásnak van kitéve. Egyrészt a cégeket fenyegeti kényszerszünet, ami a szállítási láncokban is súlyos zökkenőket idéz elő. Másrészt a keresleti oldalon is súlyosak a problémák: a vesztegzárok, a gazdasági élet beszűkülése, a vendéglők forgalmának visszaesése, a turizmus összeomlása, kulturális és sportrendezvények felfüggesztéséből adódó veszteségek.

A világgazdaság optimista jóslatok szerint idén már csak legfeljebb 0,5 bázisponttal növekedhet. Azaz a világszintű recesszió küszöbén állunk. Minden az oltóanyag megjelenésének időpontjától függ. Ez pedig ez idő szerint megjósolhatatlan.

A sorsdöntő kérdés: vajon a tőzsdék zuhanása olyan láncreakciót, más szóval dominóhatást válhat-e ki, mint a 2008-as válság idején, amikor is a különböző negatív hatások egymást erősítették, és a pusztítás vihara söpört végig a pénzpiacokon.

Az igazi probléma a világpiac óriási eladósodottságában rejlik. Az alacsony kamatokkal társuló eladósodottság soha nem látott méreteket öltött. A legnagyobb gondot mégis az adósok értékrangja jelenti. Becslések szerint 2024-re a kínai állam eladósodottsága is eléri 76,6 százalékot. Az Amerikai Egyesült Államok eladósodottsága már ma 81 százalék, azaz 1 billió dollár. (Mellesleg kétszer annyi, mint 50 évvel ezelőtt) Az amerikai cégek eladósodottsága azonban a 10 billió dollárt is meghaladja. (Ami kétszer annyi, mint 20 évvel ezelőtt.) Az amerikai olajipar 936 millió dollárt ölt a palagáz és a palaolaj kitermelésének előkészítésébe, amit talán már a mai olajárak mellett sem lesznek képesek visszafizetni. A bankokat ismét a fizetőképtelenség miatt elértéktelenedő jelzálogok hatalmas tételei terhelhetik. A kérdés, hogy az utóbbiak képesek lesznek-e mindezt elviselni?

Mint már utaltam rá, a bankok sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mint 2008-ban. Másrészt a jegybankok is segítőkészebbek, mint a 2008-as válság kezdeti periódusában. A politikai szféra is komolyabban veszi a fejleményeket. A hitelpiacokon sem érzékelhető pánik.

A szakértők végkövetkeztetése ennek ellenére: a világszintű recesszió valóban elkerülhetetlen. És abban, hogy a gyors zuhanást a vírusjárvány elmúltával ugyanolyan gyors növekedés fogja követni, ma már mind nehezebb hinni.

Sötét időknek nézünk elébe. De – zárul az elemzés – alapos okkal reménykedhetünk abban, hogy a világgazdaság és a pénzpiacok a kormányok és jegybankok segítségével előbb-utóbb úrrá lesznek a helyzeten. A szerzők Max Frischt, a neves svájci dráma- és regényírót idézik: „A válság termékeny állapot. A katasztrófa keserű mellékízének kell tekintenünk.”

Minden más lehetőség egyszerűen elképzelhetetlen.