Klaus Iohannis úgy lett két alkalommal is államfő, hogy a rászavazók úgy képzelték, németként németes regulákat – fegyelmet, pontosságot, szigorú rendet – vezet majd be Romániában. Ott lebegett előttük Nagyszeben példája is, amelyet polgármesterként valóban csinos, turistavonzó várossá tett, amely 2007-ben, Luxemburggal együtt elnyerte Európa kulturális városának címét is.

A kissé nacionalistább románokban felmerült Románia német királyának, I. Károlynak is a példája, aki uralkodóként, koronázási ígéretéhez híven, olyannyira „jó és igaz román” volt, hogy még szülőhazájának, Németországnak is hadat üzent! Mert ha egyszer egy német jó románná akar válni, akkor kissé árulóvá is kell lennie.

Legalábbis az „ősi román szokás” szerint.

Román szempontból nézve I. Károly valóban jó és igaz román volt. 1914-es eskütétele alkalmából Románia 7,7 millió lakossal rendelkezett és területe 137 ezer négyzetkilométer volt, halálakor, 1927-ben viszont 295 ezer négyzetkilométernyi területtel, 17 milliós lakossággal rendelkező országként adta át Romániát utódainak! A német származású uralkodó valóban a legnagyobb románok egyike volt.

Klaus Iohannis elnökségének több mint hat éve alatt távolról sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és semmiképpen sem mérhető össze múltszázadbeli német elődével. Persze, nem is válthatta be, hiszen egészen más világból származik, más miliőben nőtt fel, neveltetése, környezete nem tette lehetővé, hogy olyan szellemi magaslatokra emelkedjék, amelyek lehetővé tették volna, hogy megértse, mekkora felelősséggel jár egy egész nép vezetőjének lenni.

Városvezetőként valóban sikeres volt – de azért arról se feledkezzünk meg, hogy polgármesterként csiszlik kis ügyekbe bocsátkozott (például gyanúsan szerzett lakásokat).

Emellett a Romániai Németek Demokratikus Fórumának elnökeként sikerült megbundáznia, hogy szervezetét annak a Német Etnikai Csoport jogörökösének mondják ki, amelyet az SS Brigadeführerének, azaz vezérőrnagyának, Gottlob Bergernek a sógora, Andrea Schmidt vezetett.

Klaus Iohannis nyilván nem a méltányosság helyreállításáért akarta ezt – ki szeretne egy náci szervezet örökösévé válni? –, hanem csakis azért, mert a Német Etnikai Csoport tulajdonában volt minden romániai német nyelvű lap, a nagyszebeni német színház, több erdélyi és bánsági kulturális és tudományos intézet, valamennyi romániai német nyelvű iskola. Jogörököseként tehát a Klaus Iohannis által vezetett intézmény rátehette a kezét számos ingatlanra, amelyek, láthattuk, a jövendőbeli államfő gyengéi voltak.

Most pedig a németországi „spárgaszedők hadműveletének” lett a főhőse.

Az Európa Tanács márciusi videóülésén határozatot hoztak a szezonmunkások szabad közlekedéséről az unió területén a Covid 19 járvány idején is, Ez lett az egyik alapja a 7. számú katonai rendeletnek, amely engedélyezte a romániai vendégmunkások németországi utazását is. A rendelet viszont arról hallgat, hogy a brüsszeli határozat az idénymunkások egészségének és szociális védelmének megfelelő biztosítását kérte a fogadó országoktól, ugyanolyan bánásmódot, mint amilyenben a hasonló munkákat végző hazai munkások részesülnek.

Az államfő minderről nyilván tudott, de hát hogyan is követelhetett ilyesmit attól az Angela Merkeltől, akiknek nagy szerepe volt abban, hogy megnyerhette első elnöki mandátumát.

Berlin kérésére tehát engedélyezte a romániai vendégmunkások németországi utazását, megfeledkezve arról, hogy egy nappal korábban még mindenkit arra biztatott, maradjon otthon.

A lényeg számára az volt, nehogy a földeken maradjon a németek által imádott, a „zöldségek királyának” nevezett spárga. Hagyta, hogy mintegy 2000 román összezsúfolódjon a kolozsvári röptéren, szemet hunyt afölött is, hogy Suceava „vörös övezetéből” is odasereglettek potenciális fertőzöttek, és azzal sem törődött, hogy a román vendégmunkásokkal a röptéren írattak alá olyan szerződéseket, amelyeket előzőleg a román hatóságoknak kellett volna jóváhagyniuk.

A kolozsvári röptér 65 SRI-munkatársa, az ott szolgálatot teljesítő 50 határrendőr és 30 vámos pedig még máig sem tudta tisztázni, hogy ki a felelős a törvényszegésekért. És nem is fogja, mert ezt senki nem akarja. Romániában ez már csak így megy.

Ha nincs a röptéri balhé, talán soha nem tudjuk meg, hogy Románia a járvány idején egyedülálló segítséget nyújtott a német farmereknek; miközben ezekre az emberekre a romániai mezőgazdaságnak is szüksége lenne, főleg, az idei aszály idején.

Csak Raed Arafat államtitkár elszólásából (?) derült ki, hogy mindezt diplomáciai úton már előre levajazták. Meg hogy ezek az emberek nem estek át a vírusteszten. Az államtitkár mindehhez rejtélyesen hozzátette: a „vendégmunkásoknak csak Romániából való eltávozásukat engedélyezték, visszatérésüket nem”.

Ezt aztán értse mindenki úgy, ahogyan akarja.

Románia a világ egyetlen országa lett, amely járvány idején engedélyezte a szezonmunkásokat szállító charter járatokat. Amelyek még ma is közlekednek. Na, végre valamiben mi is világelsők vagyunk!

Az önmagát kiváló románnak minősítő, a nemzeti himnusz alatt a szívét markolászó, az ország lakosságát „drága románoknak” szólító Klaus Iohannis hat éves elnöksége alatt csak igen keveset tud felmutatni abból, hogy mit is tett Romániáért. Ennél sokkal többet tett Németországért, amelynek valamennyi kérését szolgai módon teljesítette. Részben hálából az elnökválasztásához nyújtott német segítségért, részben pedig azért is, mert vér mégsem válik vízzé.

Következésképpen elmondhatjuk, hogy Klaus Iohannis nagyszerű tornászmutatványt produkált: Bukarest és Berlin között megcsinálta a világ legnagyobb spárgáját.

Azt pedig döntse el mindenki, hogy Romániának milyen nemzetiségű elnöke van.