Bogdán Tibor: Rossz napot, elnök úr
Hát nem kedves ember, ez a mi államfőnk? Úgy tűnik, titokban magyarul tanul, hiszen nemrégiben „kelemes husveti ünepeket” kívánt a magyaroknak, most pedig, nem kis meglepetésre, ugyancsak magyarul kívánt „jó napot” a Szociáldemokrata Pártnak és elnökének, a képviselőház vezetőjének, Marcel Ciolacunak, ezúttal gondosan ügyelve a hangsúlyra is, jó magyar akcentussal kiejtve a „pészédét”.
Corneliu Vadim Tu…. – jaj, miket beszélek? – Klaus Iohannis nem hiába vett magyar órákat, mert szerdán azzal a hatalmas meglepetéssel szolgált, hogy a szociáldemokraták eladták Erdélyt a magyaroknak. A hír számára is annyira megrázó volt, hogy több alkalommal is hihetetlennek nevezte. És megtudtunk tőle még egy titkot, miszerint a törvényhozásnak titkos irodái vannak, amelyeket nyilván azért hoztak létre, hogy a vezető ellenzéki párt ott kösse meg az alkut Orbán Viktorral. Gheorghe Fun… – na, most már vigyázni fogok a nevekre –, Klaus Iohannis azt nem tudta viszont megmondani, hogy a szociáldemokraták mennyiért adták el Erdélyt.
Na de, honnan szerezte meghökkentő információját Dan Tănas… – ó, mindig összetévesztem a hasonszőrű embereket –, Klaus Iohannis? Hát onnan, hogy a Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József képviselő által tavaly december 23-án benyújtott székelyföldi autonómia tervezetet hallgatólagosan elfogadta a román törvényhozás képviselőháza.
Az nagy kérdés, hogy miként történhetett meg ez a képtelenség, a nacionalizmusáról messze földön nevezetes Romániában, a magyarellenes indulatairól mindeddig híres román parlamentben?
Hát ennek egyszerű története volt. Ezt a törvénykezdeményezést ugyanis már több alkalommal benyújtották a parlamentbe, amely mindeddig vita nélkül söpörte le az asztaláról. A jogszabálytervezet januárban most is negatív véleményezést kapott a Gazdasági és Társadalmi Tanácstól, a Törvényhozói Tanácstól, ezt követően pedig a Képviselőház illetékes szakbizottságai nyilvánvalóan szintén negatívan véleményezték, majd március 9-én a Képviselőház elé került. Igen ám, de ekkor a parlamenti pártok éppen a Florin Cițu beiktatásához szükséges szavatokról alkudoztak, így ügyet sem vetettek erre a tervezetre, hiszen biztosra vették, hogy úgysem megy át a törvényhozáson. A képviselőházi honatyák aztán egyszerűen megfeledkeztek róla. Márpedig a román alkotmány szerint, ha a parlament egyik kamarája 45 napon belül nem dönt a jogszabály-kezdeményezés sorsáról, azt elfogadottnak minősül, és vitára átkerül a másik kamarához. Így történhetett meg, hogy április 23-i ülésén képviselőház meglepődve fedezte fel, miszerint a Székelyföld autonómia-tervezetét az Alsóház – egy hónappal korábban, már március 25-én hallgatólagosan elfogadta. Ehhez az is hozzájárult, hogy a szavazatszerzéssel, a választások időpontjával, meg a koronavírussal elfoglalt Orban kormány ugyancsak jókora késéssel, április 14-én küldte el negatív véleményezését a törvénykezdeményezésről.
Higgyük azt, hogy a nagy hazafi, Ioan Gavr…, bocs na, Klaus Iohannis, maga is csak most ébredt rá, hogy a kényelmes, dolgozni lusta, az autonómia-törvényt helyből lenullázó honatyák tudat alatt elkótyavetyélték Erdélyt? Álmos munkastílusát ismerve, ez is elképzelhető lenne.
De ne higgyük ezt! Az autonómiatörvényt ugyanis a mindenféle autonómiától rettegő illetékes állami hatóságok egyáltalán nem vették semmibe. A tervezetről mindenképpen tudott a Román Hírszerző Szolgálat – hiszen a magyarokat és az autonómiát több alkalommal is nemzetbiztonsági veszélynek nevezte –, és amelyet az államfő megbízható embere, Eduard Hellwig vezet. Aki minderről minden bizonnyal beszámolt „főnökének”. Aztán: a törvényt a Szenátus mindenképpen leszavazta volna – ahogyan már néhány órával az államfői Erdélyt féltő bejelentése után ez meg is történt.
Ha azonban a törvény mégis, csodával határos módon, átment volna a Felsőházon is, akkor még mindig elkaszálhatta volna az Alkotmánybíróság. És ha a ki tudja miféle mirákulum folytán hirtelen magyarbaráttá vált talárosok is rábólintottak volna, még mindig ott maradt a románok nagy védelmezője, a magyarok még nagyobb ellensége, az olcsón szerzett ingatlanok legnagyobb barátja, a száz államfő, aki szerdai elképesztő reagálása alapján villámgyorsan elutasította volna.
Így tehát igazán nem kellett volna országos botránnyá dagasztani ez az ügyet, amikor is rekord idő alatt megszólalt az önmagára valamit is adó valamennyi politikus, Corina Crețutól, a Románia Csillaga érdemrend Tőkés Lászlótól való megvonását kezdeményező volt európai parlamenti biztostól kezdve – aki újságíróként már a kilencvenes évek elején is példát adott magyarellenességből –, a korábbi kormányfőn, Viorica Vasilica Dăncilán át, aki sohasem tudta, hogy éppen hol van, egészen a kétnyelvű feliratokat ellenző kolozsvári polgármesterig, a korábban a Traian Băsescu véleményét visszhangzó Emil Bocig, aki most is, mint kis Boc állt a nagy duma mentében.
Csakhogy ez a balhé igen jól jött Bogdan Diacon…, jól van na, Klaus Iohannisnak, hiszen ezzel elterelte a figyelmet „saját kormányának” sorozatos ballépéseiről, a koronavírussal folytatott eredménytelen harcáról, amely egyelőre csak szobafogsághoz, munkanélküliséghez, pénztelenséghez, emberi jogok korlátozásához, elképesztő büntetésekhez, a rendőrség túlkapásához vezetett.
Persze, a románok az évtizedek során már hozzászoktak a román nacionalisták olyasfajta riogatásaihoz, miszerint a magyarok hátizsákjukba rakják Erdélyt, és elviszik Magyarországra, így az utóbbi időben már nemigen reagáltak az ilyen rémhírekre. No de, most ez első ízben hangzott el hivatalosan a cotroceni-i elnöki palotából, a közvélemény előtt még mindig a legnépszerűbb politikusnak, Mircea Chela…, izé, Klaus Iohannisnak a szájából – hát akkor csak kellene valamilyen alapja legyen az ijesztő hírnek, az is lehet, hogy a magyarok már meg is vásárolták azokat a hátizsákokat…
Most már az országos riadalom után csak annyi maradt hátra, hogy az államfő bizonyítsa is a képtelen vádat, mert ha nem, ő kerülhet a vádlottak padjára. Ha igaznak bizonyul a Szociáldemokrata Pártnak annyi. Ha pedig mindez légből kapott hírnek, manipulálásnak bizonyul, akkor bizony le kellene mondania az egész országot fölöslegesen – és ami még rosszabb: tudatosan – riadóztató államfőnek, na, hogy is hívják, Ion Coja, George Simion, Ioan Judea, Ninel Peia, Lia Olguța-Vasilescu, Rareș Bogdan, Daniel Dragomir, Ioan Lăcătuşu, Ioan Aurel Pop – mindegy, nevezzétek, ahogyan akarjátok…