A Korona-krízis paradoxont paradoxonra halmoz. Ezek egyik legújabbika, hogy Németországban akkor lángolnak fel a leghevesebb tiltakozások a járvány megfékezésére bevezetett tiltakozások ellen, amikor a kormányzat éppen azok felszámolásán fáradozik.

A magyarázat kézenfekvő: az összes radikalizálódott politikai csoport elérkezettnek látja a pillanatot, hogy a járványt a saját politikai céljainak szolgálatába állítsa.

A szélsőjobb az ázsiaiakat, főként a kínaiakat vádolja a járvány kirobbantásával. Trump és csapata a továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a tudományos nevén Covid-19 néven emlegetett Korona-vírust „kínai vírussá” keresztelje át, s ezzel kizárólag a kínaiakat tegye felelőssé az Amerikát is súlyosan sújtó következményekért. Sőt, kártérítést is követelne.

A szélsőbal a „kapitalista világrendet” (implicite a globalizációt) jelöli meg minden baj forrásául. Az iszlamisták Allah „hitetleneket” sújtó büntetéseként értelmezi a történteket, az antiszemiták, a muszlimok és némely „keresztények” is hajlamosak „cionista machinációkat” látni a történések mögött.

Az extremista libertariánusok, amint azt a magyarországi szükségállapotot elítélő LIBE-bizottsági „vitanap” meggyőzően szemléltette, úgy vélik, hogy nem csak a háttérben állnak diktátorok, de a diktatórikus hajlamú európai államok is a járvány ürügyén próbálják kezükbe kaparintani az abszolút hatalmat. (Mely természetéből fakadóan csakis örök időkre szólhat.) Tehát ha nem is ők idézték elő a járványt (bár ki tudja), ők az igazi haszonélvezők.

A technofóbok, akik minden bajunkat a korszerű technológiák térhódításában látják, a kínai G-5 kutatásokat, illetve az angliai és hollandiai G-5 antennák sugárzását vélik a vírus létrejöttének hátterében.

De amint azt a németországi tiltakozások és az ortodox húsvét körüli súlyos hazai összecsapások is az erőszakra, sőt terrorizmusra hajlamos többségi és kisebbségi csoportok akciói is bizonyították, a tüntetésekkel az agresszivitás, sőt a terrorveszély is megnövekedhet. Az EU Anti-Terror-Koordinációs Szervezete frissen kibocsátott téziseiben is rögzítette az ide vonatkozó aggodalmakat. A tézisek szerzői úgy tekintik, hogy a különböző színezetű szélsőségesek a Korona-krízist egyfajta közös platformmá alakították. Az szélsőbal antifák, a szélső jobboldali neonácik, a kisebbségi kultúrák autonómia törekvéseinek ádáz ellenségei, az agresszív emberjogi aktivisták, a környezetvédők New Yorkban, Berlinben, Párizsban, Bukarestben és másutt együtt vívnak – szinte már utcai – harcokat a rendfenntartó erőkkel.

Az, ami mindannyiukat összeköti, annak hipotézise, hogy a járvány voltaképpen „nem is létezik”, illetve ha igen, azt valakik (minden esetben az „ellenség”) szabadította rá az emberiségre. A tüntetések résztvevői tudatosan fittyet hánynak a gyülekezési és távolságtartási rendelkezéseknek. Nem csak hogy maguk nem viselnek védőeszközöket, maszkot vagy kesztyűt, de gyakorta azokról is letépik azokat, akik járókelőként véletlenül közéjük keverednek.

Mindennek a hátterében természetesen a legváltozatosabb összeesküvés-elméletek húzódnak meg. Zűrzavaros korunkban az utóbbiak egyébként sem számítanak ritkaságoknak, hiszen amint arra Johann Imhof, a mainzi Johannes Guttemberg Universität jog- és szociálpszichológusa figyelmeztet, az emberek manapság egyre inkább érzik úgy, hogy elveszítik az ellenőrzést az életük fölött. A biztonság iránti vágy mindannyiunk tudatát mélyen áthatja. Egyszerű és bárki számára első hallásra felfogható magyarázatokra van szükség. A médiafogyasztó nem szeret értelmezni, elmélyülni a jelenségek okainak vizsgálatában, a mélyebb összefüggések fáradságos végiggondolása sem tartozik a szenvedélyei közé.

Az átlagos médiafogyasztó gondolkodásának jellegzetes alakzatai néhány egyszerű szabályra épülnek. A legfontosabb az, hogy nincsenek véletlenek. A közembernek (mellesleg nem is mindig megalapozatlan) averziói vannak a véletlenekkel szemben. A véletlenek ugyanis megjósolhatatlanok és ellenőrizhetetlenek. Ezt a tudatállapotot az emberi psziché nehezen képes elviselni. Így aztán az olvasó joggal véli úgy, hogy minden mindennel összefügg. (Amiben ismét van némi igazság is.) Csakhogy az elképzelhető összefüggések közt nem válogathatunk csak úgy vaktában. Márpedig a szigorú logika szintén nem tartozik az átlagolvasó erősségei közé. Annál inkább a gyanakvás. A hatalmasok becsapnak minket. Ami ismét nem puszta tévképzet, bár egyetemes igazságként ismét csak túlzás. Még akkor is, ha a Soros György és Bill Gates a németországi tüntetések megbélyegzőinek szótárában is gyakorta előfordul. Soros György és Bill Gates az egyik tábor szerint hecceli, a másik szerint szítja a tiltakozásokat. Ettől függetlenül a két milliárdos hívei és ellenségei újabban már együtt rontanak a rendőrökre. Merthogy úgy vélik, hogy egy jelenség magyarázata a cui bono, azaz a „kinek használ” elve azonosítható a leginkább. Csakhogy a mélyebb vizsgálódás ez esetben sem maradhat el, ugyanis Imhof példájával az eső használ a fölművelőnek, mégsem vélhetjük, hogy ő lenne a záporeső okozója.

A helyes eljárás az lenne, ha magukat az összeesküvés-elméleteket vetnénk alá az alaposabb vizsgálatnak, és elgondolkodnánk rajta, hogy azok, akik kezdeményezik ezeket, nem nyerhetnének rajtuk maguk is. Sőt azon sem árt elgondolkodni, hogy ha elfogadok egy effajta elméletet, vajon nem azért teszem-e, mert esetleg engem igazol? Mi, emberek pszichikailag úgy vagyunk „huzalozva”, hogy folyton önigazolásra szomjazunk. Akkor érezhetjük biztonságban magunkat, ha úgy érezzük: a világra, a társadalom működésére vonatkozó elgondolásainkat megkérdőjelezhetetlen tények igazolják. Ezért hajlamosak vagyunk kritikátlanul válogatni közöttük.

A tüntetéseken olyan táblákat láthattunk egymás mellett, mint hogy „Állítsátok meg az egészségfasisztákat!”, meg hogy „A globális felmelegedés kommunista trükk!”

Nem véletlen, hogy – amint már említettem – a szokatlanul agresszív tüntetések a hatalmat mindenfele nyugtalanítják. Paul Ziemiak, a német CDU főtitkára például úgy vélekedik: „Nem engedhetjük meg, hogy a szélsőségek a Korona-krízis körül kialakult egyetértést a saját antidemokratikus törekvéseik érdekében kamatoztassák… A CDU komolyan veszi az emberek aggodalmait, de az is nyilvánvaló, hogy következetesen fel kell lépnünk azok ellen, akik az állampolgárokat összeesküvés-elméletekkel szédítik és fake news-öket terjesztenek köztük.”

Persze, mindez szépen hangzik, csakhogy Imhof ajánlásához híven a hatalomnak és a mainstream sajtónak is el kellene gondolkodnia azon, hogy időnként vajon nem maga is ugyanezt teszi. Elég, ha ismét a magyar járványstratégiával kapcsolatos hamis vádak – nyugati sajtóban és politikai állásfoglalásokban hemzsegő, gyakran az Unió képviselői által is tagadott, de ennek dacára továbbra is „élererős” – példáira utalunk.

Az összeesküvés-elméletek legmélyebb oka ugyanis nézetem szerint az a bizonytalanság, melyet a szélsőségekig feszített társadalmi megosztottság idéz elő. Az egymással szemben álló politikai táborok egymást kizáró álláspontokat képviselnek. Egymás bármely állítását hajlamosak gondolkodás nélkül tagadni. Az álláspontok közt nincs átjárás, megegyezésről, alapvető ügyekben való ésszerű összefogásról szó sem lehet. Kommentelőim engem is gyakran – minden értelmes érv nélkül – azzal támadnak, hogy Orbán Viktort, sőt Kelemen Hunort sem vagyok hajlandó sem patás ördögnek, sem glóriás szentnek elfogadni. És Iohannis urat is pusztán közönséges karrieristának látom, aki bennünket, magyarokat nem szível ugyan, de nem sokkal rondább, mint a minket, magyarokat (fél magyarként sem szívelő) ellenfele. Úgy vélem, mindannyian politikusok, egyikük másikuk még csak nem is utolsó. De van politikus, akivel mindenben egyet lehetne érteni? Ha lenne, a politika, implicite a demokrácia is értelmét veszítené. Azt követelni, hogy egy újságíró fenntartások nélkül az egyik vagy a másik mellett foglaljon állást, leplezetlenül totalitárius igény. Maga a tény, hogy efféle követelmények a romániai magyar nyilvánosságban is elhangozhatnak, meglehetősen siralmas látlelet… 

A közember csak kapkodhatja a fejét, s aligha marad számára egyéb, mint egy szép, megnyugtató, önmagamat pozitív, az ellenséget (mert ilyen körülmények közt ellenfélről beszélni sem lehet) a lehető legnegatívabb színben bemutató összeesküvés-elmélet „segíthet”.

Meglehetősen kiszámítható következményekkel.