Csíkszeredában utcát neveztek el róla, emlékét plakett is őrzi, novemberben majd megünneplik születésének 100. évfordulóját. Noha Venczel József jogászként szerzett egyetemi oklevelet, munkásságát leginkább szociológiai és közéleti fogantatású írásai, könyvei őrzik.

Dávid Gyula a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetében mindent összefoglal, amit ennek a hányatott sorsú erdélyi tudósnak az életéről tudni kell, Székely András Bertalan pedig immár hosszú esztendők óta gondoskodik arról, hogy a Venczel hagyaték szellemiségében és tárgyaiban is megtalálja a maga helyét a magyar köztudatban és gondolkodásban.

A napokban Csíkszeredában Venczel József nyomtatásban meg nem jelent hagyatékának egy részét vehette át a Sapientia EMTE társadalomtudományi tanszéke. A személyes levelezéseket, kéziratokat, szociológiai felméréseket Venczel József lánya és veje ajánlotta fel az egyetemnek, a dokumentumokat a Sapientia egyetem szociológia szakos oktatója, Telegdy Balázs dolgozza fel és használja doktori értekezésében. A fiatal társadalomkutató nem lehetett jelen az átadáson, ugyanis éppen Iaşi városában, a Romániai Szociológiai Társaság országos tudományos ülésszakán tartott előadást, több olyan magyar és román társával együtt, akik a Rostás Zoltán egyetemi tanár vezette bukaresti doktori iskolában szerzik meg ezt a tudományos fokozatot. Jómagam is jelen voltam a munkálatok egy részén, az előadásokat követő eszmecseréken és meggyőződhettem róla: a hazai szociológiai körökben, az úgynevezett akadémiai szférában milyen tiszteletettel beszélnek Rostás professzorról, aki nemcsak Bukarestben tanít, hanem vállalta a Sapientia tanszék indításával és működtetésével kapcsolatos nehézségeket.

Rostás Zoltánt a két világháború közötti, Dimitrie Gusti féle román szociológiai iskola egyik legjobb szakértőjének tartják számon, a témában számos, eredeti megközelítéssel és ugyancsak olvasmányosan megírt (ehhez hozzájárult minden bizonnyal kolozsvári és bukaresti magyar szerkesztői tapasztalata is) könyve is megjelent. Moldva egykori fővárosában, a patinás egyetemen azonban megjegyeztem még véleményem szerint néhány igen fontos tényezőt: a doktori képzések magyar résztvevői mindenekelőtt romániai magyar témákkal foglalkoztak, és ez a főként fiatal román hallgatóságban egy pillanatra sem váltott ki megütközést, hanem éppen ellenkezőleg, fokozta az érdeklődést. A véleménycserék mindig a tudományos fogalmak szintén maradtak, a közéletet és a médiát nem csupán ostromló, hanem olykor kimondottan birtokló politikai diskurzusoknak egyetlen töredéke sem tört be az előadó termekbe és a folyósokra.

Azt a természetes egyenrangúságot figyelve, ahogyan a román és a romániai magyar társadalomkutatók értekeztek, beszélgettek, csak úgy felsejlett bennem: a felszín minden, főként politika táplálta villanása és hőbörgése ellenére az elmúlt két évtized azért alaposan átalakította a románokban a magyarokról kialakított képet. A múlt század ötvenes-hatvanas éveiben Bukarestben még a hétvégeken kimenőt kapó székely cselédek, házvezetőnők és katonák uralták – hogy kellőképpen korszerű legyek – ezt az imázst vagy imidzs-t, azóta azonban sok víz lefolyt a Dâmboviţán, és a románokban kialakuló mai magyarságkép forrásai jóval összetettebbek. A politikára és politikusokra, a kormányintézményekre most nem térek ki, de számos fiatal romániai magyar szakember dolgozik és nem is akárhogyan igen jelentős hazai vagy nemzetközi tőkéjű bukaresti cégeknél, az egyetemeken, a tudományos munka más fórumain pedig úgyszintén nem akármilyen teljesítménnyel vannak jelen a magyarok. És ez rendkívül sokat számít nem a kívülről erőltetett, nem a fordításokkal vagy néhány úgymond magyarbarát román újságíró szövegeivel alakított, hanem a mindennapokban belülről létrejövő magyarságkép kialakításában.

Székelyföldi vagy más, jórészt magyar hazai környezetben jóval egyszerűbb nagyokat mondással feltűnni, mint más pályán, kemény munkával bizonyítani és talán jót tenne közösségünknek, közéletünknek, ha néha erről is szólnánk, illetve ha a megismerésnek ezeket a tapasztalatait felhasználnánk.

Venczel József nyitott erdélyisége egyébként erre is példát mutat. A múlt század harmincas éveiben nem csupán a monografikus szociológiai kutatásokban mélyedt el, többek között Gusti bukaresti szociológiai intézetében, hanem 1941-ben ő szervezte meg és vezette az akkori idők legnagyobb, a Dimitrie Gusti-féle monografikus iskola munkájának és módszereinek tanulságait is hasznosító falukutató tábort a Kolozs megyei Bálványosváralján.