Sokkoló hír a román hazaffyaknak: Románia kettészakadt, méghozzá a Kárpátokon inneni és a Kárpátokon túli területekre.

Mintha csak a magyarok ellopták volna Erdélyt, ami, persze, csakis a magyargyűlölettől elvakított szélsőségesek ostoba fejében történhetett volna meg…

Ha azonban összehasonlítjuk az életszínvonalat, a városok fejlettségét, az ipari termelést, a munkához való hozzáállást, az egy főre jutó bruttó nemzeti összterméket, az egészségügyet, akkor – Bukarestet kivéve – valóban döbbenetes a különbség egyrészt Erdély, a Bánság, a Partium, másrészt a Regát között.

A felsorolás teljessége nélkül például Kolozs, Bihar, Temes, Maros, Brassó, Szeben, Arad, Hunyad, Szatmár, Máramaros megye minden szempontból Vaslui, Teleorman, Giurgiu, Vrancea, Bacău, Brăila, Neamț, Suceava, Botoșani, Iași megye előtt jár.

Mintha két Romániáról lenne szó, az iparosított, gazdaságilag, társadalmilag fejlettebb, öntudatosabb, szorgalmasabb, tanultabb országrészről, és a többnyire minimálbérből, esetleg szociális segélyekből, feketemunkából élők régiójáról; az emberek számára széleskörű érvényesülései lehetőségeket feltáró övezetről és a megyei kiskirályok – a liviudragneák, vasilicadăncilák, carmendanok, liaolguțavasilescuk – zónájáról. Kissé sarkított megfogalmazásban akár azt is mondhatnánk, hogy azoknak egy része, akik a Kárpátokon túli övezetekben látták meg a napvilágot, nagyrészt életük végéig magukon hordozzák születési helyük bélyegét.  

Nem titok, hogy a Kárpátokon túli területek az oktatás szempontjából is az utolsók között vannak, nem csak Romániában, de egész Európában is. Ezt jól bebizonyították a legutóbbi érettségi vizsgák is. Országosan az érettségire jelentkező tanulók mindössze 23,9 százaléka kapott ötösnél kisebb átlagjegyet. A Kárpátokon túl ez az arány azonban sokkal nagyobb, Giurgiu megyében például 60,3 százalékos. De nyugodtan mondhatnánk, hogy ez a megye még viszonylag jól is áll, hiszen Teleorman megyében a tanulók 63,6, Botoșani megyében 67,7, Călărași megyében 68,6, Vaslui megyében 68,8 százalék kapott ötösnél kisebb osztályzatot. Ezeken a területeken sokkal nagyobb a korai iskolaelhagyás rátája is.

Ezek a vidékek hosszú ideig szegénységre vannak ítélve, éppen a képzettség hiánya, a gyenge felkészülés miatt (is). A szegénység és az oktatás hiánya pedig ikertestvérek. A szabály világszerte az, hogy akinek nincs kellő, komoly végzettsége, felkészültsége, az nem kaphat jól fizető munkát – sokfelé még munkát sem (persze, akadnak kivételek is, mint például a liberális párt Vrancea megyei szervezetének első alelnöke, aki úgy markolja fel hatalmas fizetését, hogy 42 éves korában is megbukott az érettségin). És persze, ez fordítva is igaz: aki minimálbérből, szociális segélyből, mélyszegénységben él, annak nincs is igazán lehetősége arra, hogy diplomát szerezzen.

Faluhelyen még rosszabb a helyzet. A Friedrich-Ebert-Stiftung România adatainak megfelelően ebből a környezetből csak a tanulók 42 százaléka rendelkezik valamilyen iskolai végzettséggel, miközben városokon az arány meghaladja a 70 százalékot. A nemrégiben zárult érettségi vizsgát a falusi diákok csaknem 43 százalékának nem sikerült letennie, miközben ez az arány városon csupán 25 százalékos.

A koronavírus járvány idején, megfelelő eszközök (számítógép, tablet, okos telefon, internet) hiányában, több mint 900 ezer diák nem vehetett részt az online tanfolyamokon – legnagyobb részük pedig falusi környezetből került ki, ahol az iskolaépületek jó része egyébként még mellékhelyiséggel, vezetékes vízzel sem rendelkezik. A miniszterelnök-helyettes, Raluca Turcan a napokban azzal kérkedett, hogy a kormány beruházásainak köszönhetően csökkent az ilyen iskolák száma. Mintha ez a minimális kozmetikázás valamennyit javítana is az oktatás siralmas helyzetén.

Úgy tűnik azonban, hogy Romániában ez senkit sem zavar. Bár sűrűn vannak az országban utcai megmozdulások a korrupció, az erdők letarolása ellen, az autópályák építéséért, béremelésért – nem igen emlékszem, mikor vonultunk az utcára az oktatásért. Magyar részről én csak az 1990-es, marosvásárhelyi néma tüntetést tudnám hirtelen felidézni, amikor is az anyanyelvű oktatásért vonultunk utcára.

A globalizáció, az emberek, az áruk és az eszmék mobilitása, a műszaki robbanás, az internet világában a mai romániai iskola semmiképpen sem felel meg a társadalom jelenlegi követelményeinek. Az oktatás Romániában még mindig a 30-35 évvel ezelőtti módszerek szerint folyik, a tanulók fejét megtöltik fölösleges információkkal, amelyekre sohasem lesz szükségük majdani szakmájuk során. Ma már nincs szükség lexikális tudásra, hiszen az internet világában egyetlen kattintással hozzájuthatunk bármilyen információhoz. Régi, de mai is érvényes megállapítás: az iskolában leginkább azt kellene megtanulnunk, hogy pontosan hol kell kutatnunk, milyen könyvet kell felütnünk az információkért.

A hazai iskolarendszerben viszont túltengenek az elméleti líceumok. A mai Romániában pedig – sajnos – senkit nem érdekel az általános műveltség, az, hogy valaki kiválóan ismeri a középiskolás fizikát, jelesre vizsgázott földrajzból, biológiából vagy román irodalomból. Az a diák, aki elméleti iskolát végez és nincsenek lehetőségei (pénze, egyéb körülményei) tovább tanulni, az – némi szerencsével, persze – legfeljebb pénztárosnak vagy árurakodónak mehet el egy bevásárló központba. 

Németországban a diákok 70 százaléka ipari iskolában tanul, és mindössze 30 százaléka választja az elméleti líceumot, minálunk pedig éppen fordított a helyzet: a tanulók csupán 20 százaléka iratkozott szakiskolába – 80 százaléka elméleti líceumban tanul.

Hogy milyen eredménnyel, azt láthattuk az idei érettségi alkalmával is. Pedig az idei vizsgákon is bőségesen lehetett csalni (mint egyébként mindig): a topánfalvi Avram Iancu Nemzeti Kollégiumban például ingyen és bérmentve hozzá lehetett jutni a tételek megoldásához – és gondolom sokfelé másutt is.

A PISA-tesztekből már régóta tudjuk: Románia az oktatás tekintetében az európai országok között az utolsó helyek egyikét foglalja el, 42 százalékos funkcionális analfabétával. A hazai illetékesek igyekeznek megnyugtatni önmagukat, azzal az átlátszó ürüggyel, hogy nincs semmi gond, Romániában csupán a PISÁ-tól eltérő értékelési rendszert használnak, különben rendben mennek a dolgok.

Azt viszont senki sem kérdezte meg, hogy vajon melyik értékelési rendszerben van a hiba?

Pedig a válasz egyszerű lett volna, ha mondjuk összehasonlítanánk, hogy a bruttó nemzeti össztermékből mennyit fordítanak az oktatásra Romániában és mennyit a PISA-rangsorban szereplő többi országban…