facebook cover


Szász Csaba: A burokélet „aranyos” meglepetései


Array ( [0] => [foto] => )
-A A+

„Ha még valaki posztolni mer valami vírustagadó, maszk- vagy oltásellenes, összeesküvés-elméletet promováló baromságot, azonnal törlöm az ismerőseim közül!” A közösségi médiában gyakran olvasni ilyen vagy ehhez hasonló figyelmeztetéseket, ezek szerzői nem ritkán féltéglás mellveregetéssel igyekeznek szűk virtuális környezetük tudtára adni: különbnek tartják magukat annál, hogy ilyen sületlenségekkel traktálják őket, mert ugye, amúgy is kár a gőzért, tudniillik ők rendíthetetlenek.

Nem vitás, a zavaró tényezőknek ily módon történő távoltartása számos előnnyel jár, mentálhigiéniai szempontból mindenképpen. Csakhogy az előnyök mellé nem kevés hátrány is társul.

Elsőre ugyan minden pöpecnek tűnhet: feltesszük a szemellenzőt, megépítjük a falat körülöttünk, és kényelmesen berendezkedünk a saját kis összkomfortos magánburkunkban, miközben magasról teszünk a környező világ számunkra érdektelen szegmenseire. A gond ott van, hogy bár ezzel a dolog „engem nem érdekel” részét letudtuk, az „engem nem érint” részét a legkevésbé sem.

Székelyföld sok szegletében (főképp Hargita megyében) amúgy is egyféle etnoburokban élnek az emberek, akiknek komfortzónája a megyehatárnál jobbára véget is ér, és ha ehhez társítjuk a virtuális világban eszközölt önkéntes elszigetelődést is, akkor joggal számíthatunk arra, hogy amikor egy pillanatra kidugjuk fejünket a burokból, olyat látunk vagy hallunk, hogy az állunkat a padlóról kell összeszednünk. És ez még a jobbik verzió. A rosszabbik az, amikor ez a valami vagy valaki már ránk töri az ajtót.

Akkor aztán ugyanúgy hüledezhetünk, ahogy tették azt a politikusok, politikai elemzők a hírtelevíziók műsoraiban, amikor tudomásukra jutott, hogy egy új, szélsőséges politikai erő úgy csapott két ököllel a hazai politikai élet legfelsőbb asztalára, hogy azt a fél világ hallotta. „Honnan jöttek, hol voltak eddig?” – kérdezték minduntalan. „Az online térben nyomultak nagy erőkkel? Hogyan lehetséges, hisz sose találkoztam ott velük” – volt a másik, gyakran hangoztatott értetlenkedés. Nos, ott voltak, egyedül a társelnök George Simion több mint félmillió követővel büszkélkedhet, sőt létezik egy Támogassuk George Simiont! elnevezésű nyílt csoport is, 117 ezer taggal és napi tízezer bejegyzéssel.

Na de, ami történt, megtörtént. Egy utcáról jövő „aranyos párt”, kihasználva a politikusok fellegekben járását, lopakodó üzemmódban szépen beúszott a parlamentbe, hülyét csinálva a mioritikus politikumból, rendesen feladva a leckét a szociológusoknak. Azt még nem tudni, hogy mi történik, ha egy rendszerellenes alakulat bekerül a rendszerbe, az viszont biztos: a dolgokon már nem lehet változtatni, legfeljebb tanulni belőlük.

Úgyhogy, jól gondold meg, ha legközelebb valakit vagy valamit kiszűrsz az életedből. Mert attól még nem fog megszűnni, ott lesz, létezni fog, és talán egy megfelelő pillanatban olyan elemi erővel támad majd rád, hogy csak pislogni fogsz, amikor a feje tetejére állítja a burokba zárt, érintetlennek hitt, csicsás kis világodat.

Én szóltam.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik